A végzősök számára szerveztek állásbörzét pénteken Sepsiszentgyörgyön, és bár több mint négyszáz céget hívtak, végül 22 vállalkozás jelent meg. Összesen 256 munkahelyet kínáltak.
2012. szeptember 28., 12:402012. szeptember 28., 12:40
2012. szeptember 28., 12:592012. szeptember 28., 12:59
„Összességében pozitívan értékelhető a pénteki állásbörze, mivel helyben is alkalmaztak embereket, és a képzésekre is többen jelentkeztek\" – összegezte a nap eseményeit Téglás Ferenc a foglalkoztatási ügynökség aligazgatója a Székelyhon.ronak. A munkaerő-elhelyező ügynökség által rendezett állásbörzén a felsőfokú és középfokú végzettséggel rendelkezők kereshettek munkát, találkozhattak a cégvezetőkkel és köthettek szerződést is. A meghívott cégek összesen 256 állást ajánlottak fel, a börzén pedig több mint négyszáz személy jelent meg, 90 százalékuk idén végezte tanulmányait – tájékoztatott az aligazgató.
A legtöbb munkahelyet a konfekcióiparban, az építőiparban és a kereskedelemben kínálták, de az Autoliv is megjelent az ajánlataival, valamint biztonsági szakembereket is kerestek. Az összesített adatok szerint a felsőfokú végzetteknek 33 munkahelyet tudtak kínálni, gyógyszerészeti szakembereket, mérnököket és marketingmenedzsereket kerestek. Az állásbörzéken rendszerint jelen van a katonaság is, amely ezúttal képzéseket kínált az érdeklődő fiataloknak. A jelentkezők a katonai képzést követően akár szerződést is köthetnek az alakulattal egy hosszabb szolgálatra, viszont bejutni a képzésekre nem könnyű. A fizikai erőnléti tesztek mellett komoly pszichológiai vizsgálatokon is át kell esni, továbbá kemény fizikai és intellektuális próbákat kell kiállni, így a több száz jelentkezőből csupán egy-két alkalmas ember marad a végén.
A munkahelykeresés mellett képzésekre is beiratkozhattak az érdeklődők, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség több szakmában is indít tanfolyamokat: szakács, fodrász, kőműves, villanyszerelő, számítógépkezelés és különböző nyelvek elsajátításában segítenek. Szintén képzési lehetőséget kínált az ASIMCOV. Pszichológiai tanácsadást is igényelhettek az érdeklődők Dulányi Szidónia szakembertől, aki abban segíti a hozzá fordulókat, hogy miként kezeljék a munkanélküliséget, mit tegyenek önmagukért, hogy számukra megfelelő állást találjanak.
Szintén különböző posztliceális tanulási lehetőséget kínált a Berde Áron Szakközépiskola is, itt vagyonkezelői asszisztens, kozmetikus és idegenvezető szakokon lehet továbbtanulni.
Az állásbörze végén Téglás Ferenc aligazgató úgy összegezett, a résztvevő cégek és állástalanok is elégedettek voltak, hiszen szemtől szemben találkoztak és beszélték meg egy-egy munkahely követelményeit, az elvárásokat és a fizetést is. A végső adatok szerint a pénteki börzén hat személyt alkalmaztak helyben: két felsőfokú végzettséggel rendelkező személyt, és négy frissen végzett fiatalt is.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!