
Fotó: Bús Ildikó
Végzősök számára szervez állásbörzét a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség.
2013. szeptember 09., 13:042013. szeptember 09., 13:04
A börzére szeptember 27-én kerül sor Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi székhelyén, a Stadion utca 14. szám alatt. Olyan cégek jelentkezését várják, akik állást kínálnak a végzősöknek – mondta Kelemen Tibor igazgató. Idén nyáron közel 1900 végzős jelentkezett a hivatalban, akik a középiskolai vagy egyetemi diploma megszerzése után 60 nap alatt sem találtak a végzettségüknek megfelelő munkahelyet. Ezek a regisztrált munkanélküliek fél évig havi 250 lejes segélyben részesülnek, de nagy részük ezt követően sem tud elhelyezkedni. A munkaügy által összeállított statisztikai adatokból kiderül: a fiatalok többsége középiskolát vagy posztliceális képzést végzett, de ötven felsőfokú diplomával rendelkező fiatal is jelentkezett, aki nem kapott állást.
A végzősök börzéjét évről évre megrendezik, tavaly, bár négyszáz céget hívtak meg, csupán 22-en vettek részt. Szintén a statisztikákból derül ki, hogy a legtöbb munkahelyet a konfekcióiparban, az építőiparban és a kereskedelemben kínálják, valamint az újonnan létrejött Autoliv gyár is jelen van az ajánlataival, de biztonsági szakembereket is keresnek. Az állásbörzéken rendszerint jelen van a katonaság is, ők több száz helyet kínálnak, képzéssel és hosszú távú szerződéssel, viszont a fizikai erőnléti tesztek mellett szigorú pszichológiai vizsgálatokon is át kell esni, kemény fizikai és intellektuális próbákat kell kiállni, így csupán egy-két alkalmas ember marad a végén.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!