
Idén is megszervezi adventi hétvégék nevű programját a Gyulafehérvári Caritas és a Cimborák Bábszínház. Az advent ideje alatt bábelőadásokat tekinthetnek meg a gyerekek és ajándékot készíthetnek a felnőttek.
2014. november 21., 15:272014. november 21., 15:27
November 30 és december 21 között szervezik meg az adventi rendezvénysorozatot, amely a várakozás, a felkészülés időszakára kínál tartalmas programokat, a sepsiszentgyörgyi családok aprajának, nagyjának – tájékoztatott a Cimborák Bábszínház társulata. A rendezvénysorozat november 30-án, advent első vasárnapján, a Cimborák Bábszínház új betlehemes bemutatójával „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...” című előadással indul, amelyet az ünnepváró időszakban, vasárnaponként és advent utolsó szombatján lehet majd megtekinteni.
Emellett, minden pénteken, a Caritas székhelyére várják az érdeklődőket, ahol angyalkodó műhelyt alakítanak ki, mindazoknak, akik saját kezűleg kívánják elkészíteni a karácsonyi ajándékot szeretteiknek. A Cimborák Bábszínház színészei, szombatonként adventi mesefolyam és adventi népi szokások – betlehemes játék témakörében tartanak foglalkozást. A közösen megtanult betlehemes játékot, advent utolsó vasárnapján, a város kisebb közösségeinek adják elő. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, a bábszínházi előadásokra pedig egy jegy ára gyerekeknek 5, felnőtteknek 10 lej.
A Caritas és a Cimborák Bábszínház tavaly indította el az adventi foglalkozásokat, akkor interaktív bábozást szerveztek és betlehemest készítettek.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!