
Fotó: Nagy D. István
Nyílt levélben fordult Antal Árpádhoz, Sepsiszentgyörgy polgármesteréhez Ioan Ţiţeiu, a megyeszékhelyi Arcon Kft. vezetője, melyben adósztrájkot helyez kilátásba az ötven százalékos járulékemelés miatt.
2013. február 13., 18:442013. február 13., 18:44
Az egyik legjelentősebb sepsiszentgyörgyi adófizető vállalat vezetője azt kifogásolja levelében, hogy az önkormányzat ahelyett, hogy az üzleti élet számára amúgy is nehéz időkben könnyítő megoldásokkal jönne, „a válságból való kilábalást a nagy helyi gazdasági tényezők felüladózásában találja megoldani”. Ioan Ţiţeiu úgy véli, kénytelenek tudomásul venni, hogy a polgármesteri hivatal elbátortalanító politikát folytat azokkal szemben, akik a város anyagi hátterének egy jelentős részét biztosítják. Arról nem beszélve, hogy a munkahelyteremtésben is komolyan kiveszik a részüket, azaz a vállalkozások.
A vállalkozó szerint az üzleti szféra magára haragításával az önkormányzat gondjai nem oldódnak meg, sőt megszaporodnak, olyan körülmények között, hogy országos szinten Sepsiszentgyörgy így is az utolsó helyet foglalja el a megyeszékhelyek között gazdasági szempontból. Ráadásul országos szinten itt vannak a legmagasabb ingatlanadók. A döntés pedig mellyel ötven százalékkal megemelték a vállalatok által befizetendő ingatlanadót csak azok elriasztásához vezethet, akik hajlandók lennének beruházni helyben.
Ţiţeiu emlékeztet arra is, hogy az általa vezetett vállalat kétszáz családnak biztosítja a megélhetést, és évente mintegy 128 ezer eurót fizetett be a városkasszába, de a tevékenységük kiterjed a szponzori és szociális területekre is. Az erre a célra áldozott összeg pedig a múlt évben elérte a 150 ezer eurót. A vezérigazgató a továbbiakban felsorolja mindazokat az intézményeket, rendezvényeket, amelyeket az Arcon az elmúlt években támogatott, illetve rámutat, hogy infrastrukturális munkálatokban is kivették a részüket, bár nem lett volna kötelességük. Végül a vezérigazgató kijelenti, hogy vállalata adósztrájkot hirdet az elkövetkezendő napokban, amelyhez várhatóan más közepes és nagyvállalat is csatlakozni fog. Ţiţeiu hozzáteszi, hogy nem szándékuk konfliktust generálni az önkormányzattal, tettük csak figyelmeztető jelzés, és nyitottak a konstruktív párbeszédre.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke részben értetlenül áll az Arcon vezetőségének állásfoglalásával szemben. Az elnök rámutatott, az adósztrájk az utolsó lépés kellene legyen olyan körülmények között, hogy az általa vezetett szakmai szervezet és az önkormányzat már dolgozik azon a pályázati rendszeren, amely révén a vállalkozásoknak lehetőségük nyílik az adótöbbletet visszaigényelni. Édler ráadásként elmondta, hogy a vállalat vezetősége nem is vett részt azon a tárgyaláson, amelyet a helyi cégekkel kezdeményeztek ez ügyben, ezért az adósztrájk emlegetése eléggé visszás ebben az esetben.
Antal Árpád az adóemelés megszavazásakor kijelentette, hogy egy 500 ezer lejes alapot hoznak létre a befolyó többletadóból, amelynek elnyerésére a befizető cégek pályázhatnak. Az önkormányzat ezzel igyekszik csökkenteni a terhet, amit a kormány döntése nyomán kénytelenek a vállalkozók nyakába varrni. A városvezető a Székelyhon.ro érdeklődésére korábban már kifejtette, hogy nincs különösebb értelme az adókat és illetékeket kisebb mértékben emelni, ugyanis jövőre mindenképp erre a szintre kell majd hozniuk. A pályázati feltételeket jelenleg tárgyalják a kamarával, amely részese ennek a projektnek. Édler András elmondása szerint több területet is összeírtak már, amelyekre pályázhatnak az érintettek, és előfordulhat, hogy projekttől függően a teljes adóösszeget visszakaphatják, de legrosszabb esetben is az 50 százalékos emelést. A pályázatot várhatóan márciusban hirdetik meg.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!