
Fotó: Both Ildikó
Március 15. a fogyasztóvédelmi világnap, amelyet éppen ötven éve ünnepelnek. Ezen a napon a vásárlók jogaira hívják fel a figyelmet, amelyeket olykor nem ismernek el a kereskedelmi egységek.
2012. március 15., 11:022012. március 15., 11:02
2012. március 15., 11:532012. március 15., 11:53
A fogyasztóvédelmi világnap az USA elnöke, John F. Kennedy 1962. március 15-ei nyilatkozatáig nyúlik vissza, amelyben kinyilvánította a szenátus előtt a fogyasztók négy alapvető jogát a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez. Ezek a jogok azóta kibővültek, és egyre több országban ünnepelnek úgy, hogy tájékoztatják a vásárlókat. A nyolc jog (biztonság, információ, választáshoz való jog, képviselet, alapvető szükségletek, kárpótlás, oktatás, egészséges környezet) együttesen a fogyasztóvédelmi irányelvek erősítését szolgálja világszerte.
Háromszéken a fogyasztóvédelem minden hónapban ellenőrzi a különböző vállalkozásokat, kereskedelmi egységeket, de a vásárlói panaszokat is kivizsgálják. Rigo Magdalena, a hivatal helyi vezetője elmondta: sok érdekes panaszt kapnak, volt, hogy azért jelentette fel valaki az egyik üzletet, mert bankkártyával nem engedték csak cigarettát vásárolni, holott erre semmiféle törvény nincs. Az üzlet tulajdonosa ezt azzal indokolta, hogy másképp nem érné meg cigarettát árulni, hiszen a dohányáru értékesítésekor egy-egy doboz után 4 százalékos árrést lehet elérni, a bank pedig 1,7–2,5 százlékkal dolgozik, így az üzletnek majdnem semmi nem marad. Ennek ellenére mindez törvénytelen, a vásárlónak joga van bármit vásárolni készpénzzel vagy bankkártyával, így az üzlet tulajdonosát figyelmeztették.
Vida Béla egy ABC tulajdonosa Sepsiszentgyörgyön, tizenhárom éve vállalkozó, és elmondása szerint ez idő alatt megtanulta: a vásárlónak mindig igaza van. „Ő hozza a pénzt az üzletembe, ezért megérdemli, hogy szépen, kedvesen szolgálják ki, és azt a terméket kapja, amit szeretne. Az évek tapasztalatából rájöttem, hogy a vásárlóbarát üzlet kialakítása hosszú távon jobban megéri, mint a valótlan képpel csalogató reklám” – magyarázta az üzletember.
A legtöbb fogyasztói feljelentés a húsáru és kenyér miatt történik, ilyenkor a terméket is be kell vinni a pénztárjegy mellett, amit minden esetben meg kell tartani. A termék és a pénztárszalag alapján kezdeményeznek eljárást a kereskedelmi egység ellen, amennyiben lejárt szavatosságú vagy romlott termékről van szó, büntetnek, és a termék árát is visszafizettetik a vásárlónak. A sepsiszentgyörgyi üzletek nagy része vásárlóbarát, kihágások azonban még így is történnek. Fontos, hogy mindig közöljük a panaszt elsősorban az üzletvezetővel, vagy hívjuk az ingyenes fogyasztóvédelmi vonalat, a 0800-080999-es telefonszámot.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai vállalkozók számára is nyújtanak tanácsadást, ugyanakkor a különböző szolgáltatókat is ellenőrzik, hiszen őket is érintik a fogyasztóvédelmi rendelkezések. Egyébként egy uniós felmérés szerint az európai fogyasztók negyvenhat százaléka nem áll ki jogaiért, nem tesz panaszt, amennyiben rendellenességet talál. Éppen ezért a fogyasztóvédelem világnapján a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Szövetsége a vásárlók jogaira hívja fel a figyelmet, a különböző országokban tájékoztató kampányokat szerveznek ennek érdekében.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!