
Nagyszabású terveik vannak a székely megyéknek a Szent Anna-tó turisztikai vonzerejének növelésére, a térség idegenforgalmi potenciáljának hatékonyabb kiaknázására.
2015. október 27., 22:372015. október 27., 22:37
A Hargita és Kovászna megye önkormányzata által létrehozott Csomád-Bálványos Közösségi Társulás jelenleg az adatgyűjtést végzi, feltérképezik a látványosságokat, és megnézik, hogy ezek miként kapcsolhatók össze, és milyen fejlesztésekre lenne szükség.
Albert Zoltán projektfelelős elmondta, már több konkrét elképzelés körvonalazódott az ügyben. Egyik nagyszabású elképzelés, hogy Tusnádfürdőről induló székes felvonót építenek a Szent Anna-tó felé, erre a becslések szerint mintegy 4 millió eurót kellene költeni. A befektetés tíz év alatt térülhet meg, ám ha beüzemelik a felvonót, lezárnák az autós forgalmat a tó irányába, ezzel az intézkedéssel pedig nemcsak a környezetszennyezést szüntetnék meg, hanem megspórolnák az utak építésének, karbantartásának a költségeit is.
Különben már évekkel ezelőtt is felmerült, hogy alternatív megoldásokat kell kidolgozni, hogy az országban egyedülálló, vulkanikus eredetű tóhoz özönlő turisták minél kevésbé szennyezzék a környezetet, és akkor is szó esett a libegő megépítéséről. A Csomád-hegység északi oldalában 3 kilométer hosszú, 400 méter széles sípályát építenének, a Veresvíz térségben pedig szauna- és fürdőparkot terveznek.
Tervezik a bálványosi vár felújítását is, ám Bálványosfürdőn már azzal is megélénkülhet az idegenforgalom, hogy az év végéig megnyitják az élményfürdőt. Albert Zoltán hangsúlyozta, a Szent Anna-tó és környéke népszerű kirándulóhely, évente több százezer turistát vonz a tó, ám meg kell keresni a lehetőséget a szálláshelyek számának a növelésére, valamint arra, hogy az elő- és utószezonban is vonzzák a turistákat.
Jó példa erre Tusnádfürdő, ahol korábban inkább nyugdíjasok, kedvezményes jeggyel rendelkezők kezeltették magukat, azonban az élményfürdő megépítése után már több fiatal érkezik az üdülővárosba, sőt a környékről is sokan járnak a wellnessközpontba. A turisztikai szakember szerint újabb célközönséget kell azonosítani, így például a déli megyékből a Prahova völgyét elözönlő turisták egy részét lehet átcsábítani, azonkívül a külföldi nyugdíjasokat is meg lehet szólítani, ha a természetes gyógykezelések mellett szórakozásra is lesz mód.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!