A szülők egynegyede nem kap gyermeknevelési támogatást

A 2013-ban gyermeket vállaló háromszékiek több mint egynegyede nem jogosult a gyermeknevelési segélyre. A jogosultak közül pedig egyre többen azonnal, vagy egy év után ismét munkába állnak. Idén összesen 270 anya ment gyermeknevelési szabadságra úgy, hogy megkapja a támogatást is

Szabó Enikő

2013. október 23., 09:202013. október 23., 09:20

Januártól szeptemberig 704 kérést nyújtottak be a különböző gyermeknevelési segélyeket kérvényezők a közösségfejlesztő igazgatóságnál. Para Erika, az intézmény munkatársa portálunknak elmondta, hogy a jelenleg érvényben levő törvények szerint minden gyermeknek joga van a „gyermekpénzre”, a 40 lejes juttatást ebben az évben eddig 444 gyermek számára igényelték. Az állami gyermeknevelési támogatásra jogosultak azon 18 év alattiak, akik valamilyen tanintézményben tanulnak.

A gazdasági válság miatt ugyanakkor sokan hazaköltöztek azok közül, akik gyermekestől éltek külföldön. Így mintegy tizenöt olyan gyermek nevében kértek állami gyermeknevelési támogatást, ún. \"gyermekpénzt\", aki ettől az évtől Háromszéken vannak beiskolázva.

Teljesen más a helyzet a kétféle gyermeknevelési támogatással. Azt kizárólag azok vehetik igénybe, akik a gyerek születése előtti egy évben adóztak a fizetésük után. Háromszéken idén csupán 270 ilyen esetet jegyeztek szeptember 30-ig. A gyermeknevelési támogatás egyik opciója: a magasabb összegű támogatásért egy évig maradhat egyik szülő gyereknevelési szabadságon, a másik lehetőség: a kisebb állami támogatásért  a szülő két évig otthon nevelheti gyermekét.

Ugyanakkor van egy harmadik lehetőség is, mely szerint azonnal munkába állnak és egy ún. stimulenst kapnak. Huszonhárom személy választotta a munkahelyre való azonnali visszatérést, mert létezik egy olyan ösztönző intézkedés is, amely szerint ha a szülő azonnal, vagy a gyerek egy éves korától visszatér a munkahelyére, akkor – amíg gyerek betölti a második életévét – havi 500 lejes pótlólagos támogatásban részesül.

„Az azonnal munkába álló személyek többsége férfi. Ők a családfenntartók, és ezekben az esetekben az anya háztartásbeli, tehát nem lenne jogosult gyermeknevelési segélyre. Így az apa kéri a havi 500 lej pótlólagos juttatást, mert amúgy sem megy gyereknevelési szabadságra, hisz a feleség otthon van” – magyarázta Para Erika.

A közösségfejlesztő igazgatóságnál különleges esetek is vannak. Például több olyat is regisztráltak, ahol röviddel az első gyerek után megérkezett a második, illetve harmadik is, és nekik, míg a nagyobb testvér betölti a két évet, plusz 600 lejes segélyt folyósítanak. Utána újraszámolják a juttatást. Hátrányos helyzetű, fogyatékos gyerekek esetén hét éves korig kérvényezhetnek különböző segélyeket a szülők.

Ha megnézzük a statisztikákat kiderül, hogy Háromszéken 136 idén született gyerek szülei nem kapnak semmilyen nevelési támogatást, mert nincs rá joguk a jelenlegi törvények szerint. Azonban ezek a gyerekek is jogosultak a gyerekpénzre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés