Közel ezer család nem kötött egyéni szerződést a háztartási hulladék elszállítására a Tega Rt.-vel. A névsort a köztisztasági vállalat közölte a városháza adóosztályával, amely büntetőáron számlázza ki a szolgáltatást.
2013. július 04., 12:132013. július 04., 12:13
Azok a családok, akik nem kötötték meg a szerződést, hét lej helyet tíz lejt kell személyenként befizessenek szemételszállítási illetékként, mert a köztisztasági vállalat tőlük is elszállította a hulladékot – magyarázta Tóth Birtan Csaba. A Tega Rt. igazgatója szerint azokat a személyeket, akik külföldön dolgoznak és ezt igazolni is tudják, törlik a feketelistáról. Egyébként a hulladékszállításért járó összeget nem csak a köztisztasági vállalat székhelyén vagy a díjbeszedőknél lehet kifizetni, hanem bankon keresztül is. Ugyanakkor, akárcsak a helyi adók esetében, egyfajta kedvezmény bevezetését is tervezik. Akik előre egy félévre kifizetik a szemétdíjat öt, akik egész évre törlesztenek tízszázalékos kedvezményben részesülhetnek, de erről még folynak az egyeztetések a vezetőtanácsban – mondta az igazgató.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!