Több hónapos egyeztetés után elkészült a 2014-2015-ös tanévre szóló beiskolázási terv. Nagyobb hangsúlyt kapott a szakoktatás, a kilencedik osztályok több mint fele szakközépiskolákban és a három éves szakiskolákban indul. A keretszámokat Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő ismertette keddi sajtótájékoztatóján.
2014. február 04., 18:422014. február 04., 18:42
Az elkövetkező, 2014-2015 tanévben megfordul a szak- és az elméleti osztályok közötti arány, a tervezett 70 kilencedik osztály több mint fele szakközépiskolákban valamint a három éves szakiskolákban indul. Az elméleti líceumokban összesen 24 osztály beindítását tervezik, ebből 16 magyar tannyelvű. A pedagógiai, felekezeti és művészeti osztályok száma mindössze 7, amiből egyben az oktatás román nyelven zajlik majd. Műszaki vonalon 39 osztályt terveznek, ebből 15-öt a szakközépiskolákban és 25-öt a több éves szünet után újrainduló három éves szakiskolákban. A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában egyébként teljesen megszűnik a líceumi vonal és a szakképzésre helyezik át a hangsúlyt.
Mint ismeretes azok a diákok, akik a szakiskolákban folytatják tanulmányaikat, havi 200 lejes ösztöndíjban részesülnek.
Keresztély Irma főtanfelügyelő sikerként értékeli a szakmai vonal megerősödését. Meglátása szerint az a tény, hogy öt évvel ezelőtt felszámolták a szakoktatást, azt a téves látasztot keltette, hogy teljesítménytől függetlenül minden tanuló a líceumba való. Mint elmondta: bebizonyosodott, hogy nem így van. A megyének szakemberekre van szüksége, ezt mutatja a munkaerő-piac alakulás is.
A beiskolázási tervben 130 előkészítő osztály szerepel, 2300 kisdiákkal. Az óvodai kiscsoportokba több mint 2000 gyereket várnak.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!