A mellrák megelőzéséért tartottak előadássorozatot

Előadássorozattal hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi kórház a mellrák korai felismerésének fontosságára.

Bús Ildikó

2014. február 05., 13:502014. február 05., 13:50

Február negyedike a rákos megbetegedések világnapja, ebből az alkalmából a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a mellrák korai felismerésének fontosságára összpontosítva szervezett előadássorozatot. Az inkubátorház gyűléstermében tartott beszélgetések célja az emlőrák tüneteinek megismertetése, a kezelés és az önvizsgálat módjának bemutatása volt. Pataki Annamária, a kórház szóvivője elmondta: a nők körében az emlőrák a legelterjedtebb formája a rákos megbetegedéseknek. A betegség jellemzően az 50 év feletti nőket érinti. A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 2003-ban Romániában húszból egy nő halálát okozta az emlőrák, 2012-ben pedig hatezer nőt diagnosztizáltak mellrákkal országos szinten – ezek 90 százaléka előrehaladott állapotban szerzett tudomást a betegségéről.

„A korai stádiumban felfedezett rák nagymértékben növeli a túlélési esélyt és csökkenti az áttétek kialakulásának veszélyét. A rendszeres szűrés fontos lépés a betegség korai felfedezésében. Az önvizsgálat, a szakorvosi klinikai vizsgálat és a mammográfiás vizsgálatok életeket mentenek. Főleg negyvenéves kor után fontos, hogy a nők rendszeresen járjanak szűrővizsgálatra és figyeljenek a testükre, hiszen a mellrák a legtöbbször megelőzhető, illetve gyógyítható” – fejtették ki előadásaikban az orvosok.

A komplex emlőszűrés a fizikális tapintásos vizsgálat, az emlő ultrahangos vizsgálat és a mammográfiai vizsgálat együttes elvégzését jelenti. A tapintásos és ultrahangos ellenőrzés mellett a mammográfiás vizsgálatot a sugárterhelés miatt csak 35 éves kor feletti nőknél, illetve gyanús esetekben végzik. Az önvizsgálatot minden hónapban egyszer kell elvégezni, méghozzá a menstruáció befejezte utáni második, harmadik napon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés