A megye húzta a rövidebbet hulladékügyben

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Elveszítette a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodásért Közösségek Közötti Társulás azt a pert, amelyet a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását célzó pályázat kivitelezése miatt indított, Az alperes a versenytárgyalási óvások elbírálásáért felelős hatóság volt.

Nagy D. István

2013. augusztus 19., 16:212013. augusztus 19., 16:21

A Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodásért Közösségek Közötti Társulás, amely a pályázat lebonyolításáért felel, kénytelen volt a bírósági utat választani, mivel a sorozatos óvások nyomán másfél év csúszás után sem tudták elkezdeni a Lécfalva határába tervezett hulladéktároló építkezési munkálatait. A napokban lezárult perben az ítélőszék végül a hatóságnak adott igazat, amely már sokadik rendben utasította a társulást, hogy vizsgálja felül egy bizonyos vállalat ajánlatát. A folyamat minden esetben egyfajta ördögi körhöz vezetett, hiszen a szakemberek kénytelenek voltak elutasítani a vállalat ajánlatát, mivel a beruházást nem lehet megvalósítani az elvárások szerinti szinten abból az összegből, amit a cég megjelölt.

Ambrus József, a társulás elnöke már a per elindításakor, május elején kifejtette, hogy a kialakult állapot több mint másfél éves csúszást jelentett az megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt megvalósulásában, hiszen a legnagyobb értékű, azaz a lerakó kivitelezési szerződését nem tudják megkötni, miközben az uniós forrásokból támogatott – mintegy 23 millió euró összértékű – beruházást legkésőbb 2016 elejére mindenképp le kell zárni. Az elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy mire a teljes procedúra lezárul, kicsúsznak a megvalósítási határidőből.

Az új fejlemények kapcsán érdeklődésünkre Ambrus elmondta, egyelőre nem tudni, hogy mi a következő lépés, ugyanis a megyei önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy él-e a fellebbezés lehetőségével, illetve amennyiben nem, akkor mit tehetnek még a patthelyzet feloldása végett. Ami biztos, az ítélet értelmében eleget kell tenniük a hatóság kérésének, és újból elemezniük kell a vállalat ajánlatát, ami az eddigiek tükrében szinte borítékolhatóan ugyanahhoz az eredményhez, azaz az elutasításhoz vezet majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés