A megaberuházásokat ellenzők pártján a háromszéki EMNP

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A közvéleményt aktívan foglalkoztató beruházások kapcsán fogalmaztak meg véleményt az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetének vezetői. Keddi nyilatkozatukban kategorikusan az ellenzők pártját fogják.

Nagy D. István

2013. október 08., 22:362013. október 08., 22:36

A Benedek Erika elnök (felvételünkön), valamint Király Melinda alelnök kézjegyével ellátott, portálunknak is eljuttatott nyilatkozatban a néppárt háromszéki képviselői a törpe-vízerőművek, a Rétyre tervezett osztrák fűrészüzem, valamint a verespataki bányaberuházás kapcsán foglaltak állást. Az aláírók leszögezték, hogy mindhárom projektet ellenzik, majd kimondottan a székelyföldi  törpeerőművek, valamint a rétyi „mega-gatter” eseteit boncolgatták. Meglátásuk szerint mindkét ügyben különböző álcák mögé bújtatott rombolásról van szó, amelyekért mások mellett az engedélyező hatóságok sem vállalnak felelősséget. A törpe-vízerőművek esetében az álcázást a zöld energia ismételgetésében, míg a Holzindustrie Schweighofer telep esetében a munkahelyteremtés mézesmadzagában látja az EMNP háromszéki szervezetének vezetősége. Az képviselők úgy vélik, „mindkét típusnál a magánberuházó javát szolgáló, de a közösségi vagyon, a természeti és kulturális értékek rovására történő befektetésről van szó”.

A néppárti kritika nem kerüli ki a hatóságokat sem. Az alakulat képviselői úgy látják, ezek összejátszanak az „olcsóbb kifizetni a büntetést, mint késni a munkálatokkal” elvét követő, több esetben törvénytelenül eljáró befektetőkkel, ezért sántítanak az engedélyezési folyamatok is.

A nyilatkozat megfogalmazói végül kijelentik, hogy tiltakozásukon túl a Néppárt háromszéki képviselői csatlakoznak minden olyan civil megnyilvánuláshoz, amely a közösségi, kulturális, természeti erőforrásaink védelmében és a törvénytelen, rabló-politika ellen emeli fel a hangját. Szerintük a közéletet jellemző korrupt politikai és gazdasági térben a népakaratnak utcán történő felmutatása az egyetlen hatékony eszköz a valódi közérdek és demokrácia érvényesülése érdekében, ezért felkérnek mindenkit, hogy csatlakozzanak a civil szféra idevágó megmozdulásaihoz, kezdeményezéseihez.

A rétyi beruházás területrendezési tervét hétfőn kedvezően véleményezte Kovászna Megye Tanácsának urbanisztikai bizottsága. Az EMNP már a beruházás tervének bejelentésétől ellenezte azt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés