A Masterplast Nyrt. március 12-én kezdi meg stratégiailag fontos hőszigetelő rendszere egyik elemének gyártását sepsiszentgyörgyi porkeverő üzemében – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2012. március 07., 10:542012. március 07., 10:54
2012. március 07., 15:342012. március 07., 15:34
A homlokzati hőszigetelő rendszerhez kapcsolódó sepsiszentgyörgyi ragasztógyártó tevékenysége hozzájárul a Masterplast Nyrt. romániai piaci pozíciójának erősítéséhez – fűzték hozzá. Az 1997-ben alapított, magyar tulajdonú Masterplast fő tevékenysége az építőipari szigetelőanyagok gyártása és értékesítése. A magyarországi központú cégcsoport 13 közép- és kelet-európai országban, illetve Kínában rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és három saját tulajdonú gyártóegységet működtet. A csoport 2011-ben 1,65 millió euró (478 millió forint) adózott eredményt ért el az előző évi 162 ezer euró után, árbevétele ugyanakkor 2,7 százalékkal 82,39 millió euróra (23,9 milliárd forint) csökkent az előző évhez képest. Tavaly az utolsó negyedévében a Masterplast már bruttó bevételben is növekedést tudott elérni az előző év azonos időszakához képest: árbevétele 18,23 millió euró volt, míg egy évvel korábban 16,95 millió eurót tett ki. A magyarországi árbevétel éves szinten 2 százalékkal emelkedett tavaly, meghaladta a 22 millió eurót, ezen belül a negyedik negyedévben a bázishoz képest 18 százalékkal ugrott meg a forgalom. A magyarországi mellett a másik legnagyobb piac Románia, ahol viszont a tavalyi 21 millió eurós forgalom 12 százalékkal elmaradt a 2010. évitől. A Masterplast részvényei technikai bevezetéssel kerültek a Budapesti Értéktőzsde \"B\" kategóriájába, egyelőre nem kereskednek a papírokkal. A bevezetéskor a társaság menedzsmentje jelezte, hogy a bevezetést 2012 első felében tőkebevonás követheti a piaci környezet függvényében. A vállalat részvényei a menedzsment, illetve a munkavállalók és a cég saját tulajdonában vannak.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!