A Kovászna megyei önkormányzat lebonyolította az elektronikus közbeszerzést három helybéli és négy megyén kívüli cég részvételével, így a jövő héttől már tejet és kiflit kapnak tízóraira a gyermekek a kormányprogram keretében.
2013. október 07., 22:112013. október 07., 22:11
Bodzavidéken egy tordai cég, míg Háromszék többi területén a bikfalvi Pan Abacs kft. szállítja a kiflit az iskolákba az elkövetkező három évben. A tejet továbbra is a Dorna Rt. szolgáltatja – tudtuk meg Nagy Józseftől, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökétől. Nagy azt reméli, hogy október 15-én vagy 16-án már kézhez kaphatják a gyermekek az ingyentízórait. Az alelnök szerint már júniusban meghirdették a közbeszerzést, de a bonyolult eljárás miatt csak iskolakezdés előtt pár nappal nyithatták ki a cégek ajánlatait, majd azt követően szervezték meg az elektronikus licitet. Idén először három évre hirdettek versenytárgyalást az iskolatej és kifli beszállítására, hogy elkerüljék a következő években a közbeszerzési procedúra és a fellebbezések miatti csúszásokat – magyarázta Nagy. Háromszéken 25 741 óvodás és általános iskolás jogosult az ingyentízóraira.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!