
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
Kovászna megyébe látogatott szerda délután Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki az árvízhelyzetről tájékozódott Dobollón, Márkosréten és Kökösbácsteleken. Kritikus a helyzet, a következő 24 óra döntő lesz – véli a tárcavezető.
2025. május 28., 21:202025. május 28., 21:20
2025. május 28., 21:212025. május 28., 21:21
A miniszter Ráduly István prefektus és a minisztérium árvízvédelmi igazgatósága vezetőjének kíséretében járta végig a természeti katasztrófa által sújtott falvakat, Bácsteleken pedig Tamás Sándor megyetanács-elnök és Tăraș Silviu kökösi polgármester jelenlétében nyilatkozott a sajtónak.
Mint mondta, arról szeretett volna megbizonyosodni, hogy a hatóságok nemcsak jelen vannak, hanem összehangoltan és jól szervezetten végzik a dolgukat. Elégedetten konstatálta, hogy a mozgósítás példaértékű volt, és eddig a megyében nem regisztráltak különösen nagy károkat. Reményét fejezte ki, hogy a szerda éjszaka is rendkívüli események nélkül telik el, de
A miniszter a bácstelekiek és az újságírók részéről is azzal a kérdéssel szembesült, hogy az utolsó nagy árvíz (2018) óta miért nem tettek semmit a gátak megerősítéséért.
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
Fechet szerint a gátak eddig jól ellenálltak a víz nyomásának, ami azt bizonyítja, hogy jól meg voltak csinálva. Késő délutánig a megyében nem voltak elárasztott házak – de ennek a kockázata valós –, vannak viszont olyan udvarok, melléképületek, amelyekbe behatolt a víz.
Mivel szinte minden hónapra esik egy rendkívüli időjárási helyzet (jégverés, árvíz, kései fagy) újra kell gondolni azt a procedúrát, amely szerint sürgősségi esetekben helyi szinten döntést hoznak, illetve az embereket tájékoztatják, értesítik – fejtette ki Mircea Fechet.
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
A Kovászna megyei hatóságok más megyékből is segítséget – főleg tűzoltókat – kértek a kritikus helyzetek menedzseléséhez, jelen pillanatban sem emberben, sem munkaeszközökben és gépekben, sem pedig üzemanyagban nincs hiány, mindezek ellenére
– nyilatkozta a miniszter.
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
A kökösi polgármester (Bácstelek Kökös község egyik faluja) érdeklődésünkre elmondta, az 500 centiméteres vízállás lesz a kritikus határ: jelenleg 490-et mérnek, de szerda reggel volt már 550 centiméter is. A Tatrang folyón levő víztározó zsilipjeit jobban megnyitották, még várható egy 15–20 centis vízszint növekedés.
– vonta le a következtetést Taras Silviu. Ezért az elöljáró nem is vádolja azzal a vízügyi hatóságot, hogy nem tette meg, amit tennie kellett a lakosság és a földek védelme érdekében. Úgy véli, a lakosság csak bűnbakot keres, és talál.
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
Bácsteleken nem a Tatrang jelenti a legnagyobb gondot a községvezetésnek, hanem az a vízgyűjtő csatorna, amely összegyűjti a bikfalvi hegyekről lefutó vizet és belevezeti a Feketeügybe. Ám most a megáradt folyóból felnyomult a víz a csatornába, annak a gátja elszakadt, és a szétterülő víz veszélyezteti a házak egy részét. Ennek ellenére még mindig nem tartanak ott, ahol a 2018-as árvíznél, de az előrejelzéseket látva a polgármester nem optimista:
A gátakat eközben folyamatosan figyelni kell, hiszen Kökös felé is van a Feketeügynek egy több tíz kilométeres gátja, és az Olt gátja is érinti a települést. Így a korábbi tapasztalatok alapján a gyengének mutatkozó pontokat rendszeresen figyelik. Szerdán reggel ismét evakuáltak a faluból néhány személyt a dobollói sportcsarnokba, de valószínűleg ők is visszatértek eddig a faluba.

Túl magas a Feketeügy-folyó vízszintje, ezért félő, hogy elárasztja a közelben lévő házakat. Mintegy száz embert menekítenek ki a Kovászna megye tűzoltóság segítségével Kökösbácsteleken.
Ami a miniszter látogatását illeti, a polgármester szerint ennek pozitív hozadéka lehet. Bízik benne, hogy a község kap annyi támogatást, amivel a tönkrement infrastruktúrát – az aszfaltozatlan utakat, amelyeken a homokot hordó nehéz kamionok járnak, a mezei utakat, amelyek alapja felázik – rehabilitálni lehet.
Fotó: Tamás Sándor /Facebook
„Ma Bácsteleken, Dobollón és Márkosréten jártunk – a legsúlyosabban érintett településeken – Mircea Fechet környezetvédelmi miniszterrel együtt. A helyszínen beszéltük át a legsürgetőbb intézkedéseket, és konkrét megoldásokat keresünk, hogy a jövőben megelőzhessünk ilyen tragédiákat.
– fogalmazott közösségi oldalán Tamás Sándor megyei tanácselnök. Közölte továbbá, hogy jelenleg „kritikus a helyzet a Zágon-patak árterületén is, Nagyborosnyó, Páké, Papolc környékén sokan küzdenek, hogy megmentsék a lakott területeket, háztartásokat.”
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!