A tavalyi díjazottak
Fotó: Tuchiluș Alex
A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés március 6-án, csütörtökön 18 órától a Vigadó nagytermében hetedik alkalommal díjazza azokat a jeles személyiségeket, akik önzetlenül, becsülettel és alázattal dolgoznak a helyi közösségért.
2025. március 04., 11:332025. március 04., 11:33
2025. március 04., 11:362025. március 04., 11:36
A Tegyünk Kézdiszékért díjat évről évre olyan személyek kapják, akik a hagyományőrzés, közösségépítés, történelmi értékeink megőrzése, kézművesség, térségünk szépségeinek, értékeinek népszerűsítése, innováció, egészségügy, környezetfenntartás, illetve fejlesztés vagy a sport területén önzetlenül dolgoznak a köz érdekében. A díjat 2019-ben adták át először, azóta harmincnégyen vehették át.
Az idei díjazottak: Bakk-Vitális Mária Kinga, a Wegener-Pro Sanitate Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Erdélyi Csaba belgyógyász főorvos, dr. Kinda István néprajzkutató, muzeológus és Kocsis Károly újságíró, szerkesztő, a Székely Hírmondó alapító főszerkesztője.
Laudációt mond Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester, dr. Tarczali Mária gyermekgyógyász főorvos, Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Sántha Attila József Attila-díjas költő.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége május 5-én, hétfőn 17 órától A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.
szóljon hozzá!