
Fotó: Nagy D. István
Több rendben is felszólította már Kovászna Megye Tanácsát a háromszéki prefektus, Dumitru Marinescu, hogy távolítsák el a homlokzatról a megye lobogóját, a vonatkozó bírósági határozat értelmében. Tamás Sándor szerint önszántukból ezt biztos nem teszik meg.
2014. január 22., 17:132014. január 22., 17:13
A megyei önkormányzat elnöke portálunk megkeresésére elmondta: mondhatni állandó „levelezésben” állnak a kormánybiztosi hivatallal a megyezászló ügyében. Dumitru Marinescu már több rendben – így legutóbb kedden – átiratban kérte, hogy távolítsák el a testület épületének homlokzatára kitűzött lobogót. Mint ismeretes Kovászna Megye Tanácsa több mint fél éve veszítette el azt a pert, amely a megyezászlóra vonatkozó határozatának semmissé tétele végett indított Codrin Munteanu, előző kormánybiztos. Utódja ennek a bírósági határozatnak a birtokában kéri az eltávolítást.
Tamás Sándor korábban már jelezte, hogy nem fogják eltávolítani a zászlót, mivel az Háromszék lobogója, és törvény szerint a megyének igenis lehet zászlaja. Az elnök megerősítette, hogy önszántukból biztos nem teszik meg ezt a lépést. „A prefektus, ha gondolja a karhatalmi szervek segítségével megpróbálhatja levetetni a zászlót, lássuk mi fog történni egy ilyen esetben” – fejtette ki a megyeelnök, hozzátéve, hogy a prefektusi felszólításokra adott válaszban is leszögezik, hogy nem tesznek eleget a kérésnek.
Az elnök továbbá azt is elmondta, hogy szerdán, a Magyar Kultúra Napján a megyei és a székely lobogó mellé a magyar zászlót is kitűzték, mivel törvény szerint a nemzeti kisebbségek ünnepeik alkalmával használhatják nemzeti szimbólumaikat. A Magyar Kultúra Napja pedig egyetemes magyar ünnep – tette hozzá Tamás Sándor.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!