
Érvénybe lépett az a sürgősségi kormányrendelet, amely szerint a kutyatartók csak felügyelettel és pórázon, szájkosárral sétáltathatják négylábúikat. Ellenkező esetben több ezer lejes pénzbírságra számíthatnak a gazdik.
2014. február 05., 11:302014. február 05., 11:30
A háromszéki kutyatartók felháborítónak tartják a rendeletet, hiszen, mint mondták, a legtöbb házi kedvenc veszélytelen. Forró Béla, a Székely Kutya Klub elnöke elmondta: figyelmeztetik a kutyatartókat, hogy vigyázzanak arra, ne szökjenek ki az ebek, ugyanis befoghatják őket és „váltságdíjat” kell értük fizetni. Amennyiben ez nem történik meg, az állatokat elaltatják. Az egyesület vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy pórázon, szájkosárral sétáltassák a kutyákat, mivel ellenkező esetben komoly pénzbüntetést róhatnak ki, a póráz nélkül csatangoló ebeket pedig szintén befogják. A menhelyen tartásukat a gazdának kell megfizetnie, csakúgy, mint az ivartalanítást. Amennyiben hét nap alatt nem váltja ki senki az állatot, elaltatják.
Fogarasi Hajnalka egyetemi hallgató, egy stafford gazdája, szerinte pedig ez a rendelkezés nem csak szélsőséges, hanem nevetséges is. „Ezt a rendeletet azon kellene végrehajtani, aki kitalálta. Számomra elfogadhatatlan, hogy egész kis testű kutyákra is szájkosár kell. A veszélyes kutyákra eddig is kellett szájkosár, ez rendben van, viszont a barátságos természetű vagy kis termetű kutyáknál ez fölösleges. Nekem egy staffordom van, soha nem harapott meg senkit, de mindig teszek rá szájkosarat, mivel olyan kategóriába sorolták, hogy kötelező. Inkább a kóbor kutyákat kellene befogni és ivartalanítani, majd megfelelő menhelyeket kialakítani, mivel azok falkában járnak az utcán és veszélyesek is” – mondta Hajnalka.
Kiss Bence rádiós műsorvezetőnek golden retriever kutyája van, amelyet jellegzetesen látássérültek segítésére használnak, mivel nagyon intuitív kutya. Emellett ez a fajta sosem támad emberre, így a műsorvezető szerint helytelen az a rendelkezés, hogy a kutyára szájkosár kerüljön akkor is, ha ott van a gazdája és pórázra köti. „Nem logikus a szájkosár, különösen a veszélytelen fajok esetében. Ha attól tartunk, hogy két kutya összekaphat, akkor is megoldás önmagában a póráz. Ráadásul hányszor fordul elő olyan, hogy a támadásra kiképzett kutyákat póráz nélkül sétáltatják és senki nem veszi ezt figyelembe. Ez a rendelkezés teljesen fölösleges. Ha a kutya gazdája normális, akkor a kutya is az. Olyan esetről nem hallottam, hogy a család cocker spánielje megtámadott volna bárkit is. Nem, ilyen nincs” – magyarázta a műsorvezető.
Székely Emőke újságíró, egy labrador gazdája és szintén ellenzi a rendelkezést. Véleménye szerint az a kutya, amelynek gazdája van, az családtagnak számít és teljesen veszélytelen a környezetére. „Szerintem ez a jogszabály-módosítás rendben van abból a szempontból, hogy pórázon sétáltassuk a kutyát. Az jó, ha nincs szabadon engedve, nem ijeszt meg másokat, nem ugrál rá az emberekre. Az viszont egyáltalán nem jó, hogy ha az eb véletlen elszalad, akkor akár el is altathatják, amennyiben a gazdája nem talál rá. Aki kutyatartó és elveszíti a kutyáját, biztosan keresni fogja, nem szabad ezért elpusztítással fenyegetni” – fejtette ki Emőke.
A kutya klub elnöke egyébként azt is kiemelte, az új rendelkezés mikrochipezésre és ivartalanításra kötelezi a keverék kutyák gazdáit – ellenkező esetben több ezer lejes büntetésre számíthatnak.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!