A fiatalokat mozgósítja a HÁRIT

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Ifjúsági menetoszlopot alakítanak ki a háromszéki fiatalok a Székelyek Nagy Menetelésén.

Bús Ildikó

2013. október 24., 16:562013. október 24., 16:56

A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) vezetői úgy gondolják, jelenlétükkel erősítik a fiatalok identitástudatát. Oltean Csongor, a HÁRIT elnöke kihangsúlyozta: első perctől támogatták a rendezvényt, és már szeptember végén elkezdték mozgósítani a tagszervezeteket. A civil és ifjúsági szervezetek egyaránt jelentkeztek, így minden településről jelen lesznek a fiatalok. Ezáltal egy ifjúsági menetoszlopot is kialakítanak, melyre eddig kétszázan jelentkeztek.

„Azért tartjuk fontosnak megmutatni a fiatalok arcát és hallatni a hangjukat, mert Székelyföld jövője elsősorban rajtuk múlik. Az ifjúság gyülekezőhelye az angyalosi letérőnél lesz vasárnap reggel tízkor, oda várunk mindenkit” – mondta az elnök.

Kelemen Szilárd, a legfiatalabb sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szintén fontosnak tartja a részvételt, mint mondta, a megyéből elszármazott fiatalok is csatlakoznak a meneteléshez. Tudomása szerint ugyanakkor a külföldön élők saját településükön szolidaritási tüntetéseket is szerveznek. A politikus a katalánokéhoz hasonló függetlenségi harchoz hasonlította a menetelést, kiemelve, hogy ott azért sikeresebbek a megmozdulások, mert mindenki részt vesz rajtuk. „A katalánok azért sikeresek, mert nemzeti kérdésben nincs felmentés, legkisebbtől legnagyobbig mindenki részt vesz a rendezvényeken, együtt mutatják ki a függetlenségért való harcukat. Mi is arra kérünk mindenkit, hogy vegyenek részt, dolgozzunk együtt az autonómiáért” – hangsúlyozta Kelemen.

A fiatalok kezdeményezésére a menetelés előestéjén, szombaton este 21 órakor az Óriáspince-tetőn meggyújtják az autonómia-őrtüzét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés