
Megvonta a bizalmat Nagy István baróti önkormányzati képviselőtől a Magyar Polgári Párt megyei vezetősége, ugyanakkor tanácsosi mandátumának visszavonását is kezdeményezik. Nagy István nem ért egyet a döntéssel.
2014. február 13., 15:102014. február 13., 15:10
2014. február 13., 15:382014. február 13., 15:38
Az elmúlt hónapokban tanúsított viselkedése, és a párt irányelveivel való szembefordulás miatt fosztják meg tagságától Nagy Istvánt, aki korában Barót MPP-s polgármestere volt – mondta el Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke. A döntés nyomán Nagy István elveszítheti önkormányzati képviselői mandátumát, amennyiben megszavazzák az ezt célzó határozat-tervezetet.
Nagy István megkeresésünkre elmondta: a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy kizárnák a pártból, és tudatosan nem reagált eddig a történetekre. Szerdán este azonban az MPP frakció, a korábbi választási lista résztvevői, az ifjúsági küldöttek és a baróti elnökség gyűlést tartott, melyben egy, a személyét támogató állásfoglalást fogadtak el. A Magyar Polgári Párt baróti szervezetének elnöksége, önkormányzati frakciója, valamint a 2012-es helyhatósági választás képviselőjelöltjei által aláírt dokumentumban értetlenségüket fejezik ki Kulcsár-Terza József kijelentéseivel szemben, melyek szerint Nagy István romboló tevékenységet folytatott és „szétverte” a baróti szervezetet.
„Nagy lstván nem kímélve szakmai, erkölcsi energiáját, támogatta, és jelenleg is támogatja a párt általános célkitűzéseit, nem egyszer a sokszoros támadások, megfélemlítések ellenében felvette a harcot a politikai ellenfelével szemben, kiállva az őt megválasztó baróti polgárok érdekei mellett. A baróti szervezetnek nem volt információja a Nagy István személye ellen tett fegyelmi eljárásról, így tiltakozásunkat fejezzük ki e különös és egyoldalú lépéssel szemben” – írták az MPP tagjai.
Nagy István az üggyel kapcsolatosan elmondta: nem ő az első, akivel így viselkedik a megyei vezetőség, hiszen volt már olyan személy, aki Kulcsár miatt hagyta el a pártot. Az egykori polgármester hozzátette: nem kíván negatív támadásokat intézni senki irányába, viszont egy jól fizető irodavezetői állását adta fel azért, hogy önkormányzati képviselő legyen, és nem hagyja, hogy elvegyék a mandátumát. „Egyetlen olyan polgármester voltam, aki függetlenből lett polgári pártos városvezető, és jelenleg is azokért dolgozom, akik bizalmat szavaztak nekem. Ugyanakkor Baróton bővült a tagságunk és egyáltalán nem igaz, hogy ellentevékenységet folytattam volna a párttal szemben” – mondta.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!