A „világ szeme” a Mikó-peren

Jogerős ítélet születhet csütörtökön a Mikó-ügy kapcsán a ploiești-i táblabíróságon. Markó Attila parlamenti képviselő elmondta, ezúttal is jelen lesznek a tárgyaláson Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok megfigyelői.

Szabó Enikő

2014. május 28., 10:332014. május 28., 10:33

2014. május 28., 11:432014. május 28., 11:43

A Mikó-per a „világ szeme” előtt zajlik, hiszen figyelemmel kíséri a magyar kormány és az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma is. A döntés függvényében derül ki, hogy tiszteletben tartják-e a törvényeket, illetve a tulajdonjogot. Markó szerint az egyetlen helyes ítélet csak felmentésük lehet.

A képviselő által vázolt forgatókönyv szerint május 29-én a ploiești-i táblabíróságon „megállapítják az elévülést Marosán Tamás esetében, és amennyiben a bíróság úgy gondolja, csütörtökön a döntési fázisig végig tudja vinni az ügyet, jogerős ítélet születhet”.

A képviselő portálunknak úgy nyilatkozott, kérik, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében lefolytatott polgári per iratait emeljék be a büntetőperbe, hiszen annak döntése alapján már 2006-ban az Erdélyi Református Egyházkerületnek ítélték meg a Székely Mikó Kollégium épületét. Ha ez megtörténne, már szó sem lehetne bűntényről – magyarázta Markó. Rámutatott: most, ahogyan az ügyirat kinéz, „a többnél is több bizonyíték a helyes döntést kell alátámassza. A véleményem változatlan: a helyes és törvényes döntés a felmentés. Bármilyen más ítélet rendszerhiba, egyértelmű, hogy a felmentő ítéleten kívül minden más döntés csak parancsra születhet”.

Markó elmondta, május 29-én is jelen lesznek a tárgyaláson Magyarország és az Egyesült Államok megfigyelői, mivel a Mikó-per a világ szeme előtt zajlik, már kezdeteitől nemzetközi visszhangot keltett. A közvélemény szerint ennek végkimenetele jelentheti a kommunizmusban elkobzott egyházi javak, tehát többek között a Székely Mikó Református Kollégium, valamint más egyházi ingatlanok tulajdonjogának és a vallási kisebbségek jogainak további sorsát, megítélését is.

A képviselő emlékeztetett, hogy a múlt héten közös levélben kérte az Egyesült Államok nyolc képviselőházi tagja John Kerry amerikai külügyminisztert, hogy közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának ügyét. Remélik – írták –, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere is sürgetni fogja az egyházi javak visszaszolgáltatását.

Mint ismeretes, Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselőt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját és Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium egykori tanácsadóját azzal vádolják, hogy a speciális restitúciós bizottság tagjaiként törvénytelenül juttatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét, súlyos anyagi károkat okozva ezzel az államnak. Markó Attilára és Marosán Tamásra három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki az alapfokon eljáró buzăui bíróság, míg Silviu Clim három év felfüggesztettet kapott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés