
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Október 23-án a református temetőben levő '56-os kopjafánál megemlékező ünnepségre került sor a Református Kollégium diákjainak részvételével, este pedig az egykori Székely Katonanevelde előtti téren a kézdivásárhelyi középiskolások hajtottak fejet az elnyomás ellen hangjukat felemelő hősök emléke előtt.
2013. október 23., 21:142013. október 23., 21:14
2013. október 23., 22:032013. október 23., 22:03
Ruszka Sándor református lelkipásztor rövid beszédével kezdődött a kollégium diákjainak szokásos megemlékező ünnepsége. A lelkész Csiha Kálmán néhai református püspök életútját elevenítette fel, majd az 1956-os események fontosságát, a jövőbe mutató üzenetét hangsúlyozta, akárcsak az iskola igazgatója. Farkas Ferenc elmondta: a múlt nem halt meg, hat ránk, él testünkben, lelkünkben: az egész való az egész múlt eredője. Minden pillanat magába foglalja az egész múltat, valamit ad hozzá. Most, az 1956-os magyar forradalom 57-ik évfordulóján a mai megemlékezésen is érezzük testben és lélekben, hogy a múlt nem halt meg, él és figyelmeztet minket. Figyelmeztet arra, hogy nemzeti önérzetünk szempontjából is fontos, hogy tisztán lássunk, számot vessünk és hozzáadva a jelen ember tiszteletét továbbadjuk utódainknak – osztotta meg gondolatait az iskola igazgatója.
Az ünnepi beszédeket követően az iskola diákjai zenés-verses, alkalomhoz illő ünnepi műsorral tisztelegtek az 1956-osok emléke előtt. Az emlékezés a nemzeti imánk eléneklésével, koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget.
Este fél hétkor a város középiskolásai fáklyás felvonuláson vettek részt, megkoszorúzták a Vetró András által készített 1956-os emlékművet, majd az egykori Székely Katonanevelde előtti emlékműnél a Nagy Mózes Líceum diákjai kulturális műsort mutattak be az 1956-os forradalmárok emléke előtt tisztelegve. Az esemény – az előző évek szokását követve – teljesen politikamentes volt.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!