Háromkúton is tombolt az árvíz

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Kisbékás pataka normális esetben alig 1–2 méter széles. Szerdáról csütörtökre virradólag egy óra alatt a háromkúti völgy teljes szélességében szétterült, házakat öntött el, melléképületek váltak az ár áldozatává.

Gergely Imre

2010. július 01., 19:082010. július 01., 19:08

2010. július 01., 19:202010. július 01., 19:20

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Kisbékás pataka egy óra alatt, éjfél után egy és kettő között lépett ki a medréből. A minden korábbit felülmúló felhőszakadás nyomán helyenként 70–80 méternyire is szétterült a rohanó patak. Az épületeken látható nyomok alapján a másfél métert is elérte az ár magassága. Amit pedig az útjában talált, azt vitte magával.

A legnagyobb kárt az idevezető út szenvedte el, amely több mint száz méteres szakaszon a semmivé lett. Háromkút és Gyergyódomuk teljesen megközelíthetetlen, van ahol az út helyén valóságos tó keletkezett. Az ár melléképületeket sodort el, a pajtákban állatok fulladtak a vízbe. Az is csodával határos, hogy emberéletben nem esett kár.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Csütörtök délutáni jelentések szerint Háromkúton és a szomszédos Gyergyódomuk falu több részén még mindig megközelíthetetlenek a házak, az udvarokon, az utak helyén továbbra is hömpölyög a megduzzadt patak.

Háromkúton két magyarországi vendégcsoportot is körülzárt az árvíz. Az egyiket a gyergyószentmiklósi hegyimentők speciális terepjárójával sikerült kimenekíteni a körülzárt épületből. Itt két személygépkocsit is magával sodort a patak. A völgy egész hosszában melléképületek darabjai, deszkatörmelékek, kicsavart fák hevernek, a termőterületeken pedig vastagon áll az iszap. A kutakat is elárasztotta az árvíz, ívóvízhiánnyal küszködnek a Háromkútiak.

Ide kattintva tekintheti meg fotógalériánkat!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
Hirdetés