
Fotó: illusztracio
Szerdán délután arról értesítette a helybeli K. E. a csíkkarcfalvi rendőrséget, hogy miközben a háza tetőszerkezetét javította, három gránátot talált a padláson – közli a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóirodája.
2010. július 15., 15:352010. július 15., 15:35
2010. július 15., 19:112010. július 15., 19:11
Fotó: illusztracio
A helyszínre a rendőrség és az Oltul Sürgősségi Esetek Felügyelőségének szakemberei szálltak ki. Megállapították, hogy offenzív, magyar gyártmányú, az első világháborúból származó, működőképes állapotban lévő katonai gránátokról van szó. A szakemberek a település határában hatástalanították, felrobbantották a gránátokat.
A rendőrség és a pirotechnikai szakemberek azt tanácsolják a lakosságnak, hogy ha bármilyen lőszert vagy fegyvert találnak, ne nyúljanak hozzá, hanem értesítsék a rendőrséget.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!