
Kányádi Szilárd lemondott az igazgatói tisztségről és a Csíki Játékszín társulatát is elhagyja
Fotó: Veres Nándor
Ideiglenesen megbízott színházvezetővel vágott neki a decembernek a Csíki Játékszín. A megye sárga zónás besorolásának köszönhetően az év utolsó hónapjára tíz, korlátozott létszámú nézős előadást sikerült beütemeznie a társulatnak.
2020. december 08., 18:252020. december 08., 18:25
2020. december 09., 21:282020. december 09., 21:28
A leköszönő igazgató, Kányádi Szilárd által rendezett Én és a kisöcsém című operett a 2020/2021-es évad második nagyszínpadi produkciójának bemutatója a Csíki Játékszínnél. „Kapóra jön most ez az előadás, meg vagyok győződve, hogy a nézők ki vannak éhezve egy vidám, szórakoztató színházi előadásra” – vezette fel az operett részleteit a beharangozó sajtótájékoztatón.
A történet szerint a főszereplő egy véletlen találkozás folytán találkozik a nagy szerelemmel, de a beteljesülés viszontagságos úton viszi végig, amelyre ő Lúdas Matyiként háromszor vág vissza ellenlábasainak. „A mű zenei világa pont az előadás következtében az évek során váltak slágerekké.
– tudatta. Felhívta a nézők figyelmét, hogy mivel a jelenleg érvényben levő korlátozások miatt legtöbb két órás, szünet nélküli előadásokat lehet csak tartani, így ők is erre a lebonyolításra rendezkedtek be. Elhangzott, a 2019/20-as csonka évad miatt még két bérletes előadással tartoznak a közönségnek, így a Pájinkás János és az Én és a kisöcsém előadások fogják pótolni ezt.
Kányádi Szilárd három évig vezette a színház tevékenységét. „Október harmincadikán adtam be a felmondásomat.
– tért rá a felmondás okaira. Mint magyarázta, jelenleg nem az ő filozófiájára van szüksége a társulatnak.
Fotó: Veres Nándor
„Nem volt titok az sem, hogy amennyiben én folytatom a munkát,
Ebben az esetben tíz-tizenöt évre előre kell gondolkodni és arra a lapra feltenni mindent, így dőlt el, hogy erre nem én vagyok a megfelelő ember” – részletezte, rámutatva, egy embernek könnyebb mozdulni, mint a többségnek.
Hangsúlyozta, nem az emberi viszonyok miatt, hanem szakmai szempontból döntött így.
Felmondása után Bartalis Gabriella színművésznőt Csíkszereda Polgármesteri Hivatala kérte fel az ideiglenes igazgatói teendők ellátására. A törvény értelmében három hónap múlva lehet új vezetője a színháznak. Kérdésünkre, hogy ő mit tervez az átmeneti időszakra, az ideiglenes vezető úgy látja, hogy a zavartalan működés biztosítása mellett előre is tekintenek.
– zárta mondanivalóját.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
szóljon hozzá!