Hirdetés
Hirdetés

Hargita megyében közel 78 ezer nyugdíjast érint a nyugdíjpont értékének növelése

A legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőkön nem sokat segít a megnövekedett nyugdíjpont •  Fotó: Gecse Noémi

A legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőkön nem sokat segít a megnövekedett nyugdíjpont

Fotó: Gecse Noémi

Ezer lejre nőtt a nyugdíjpont értéke július elsejétől, így a nyugdíjak összege már ettől a hónaptól nagyobb lesz. A kilencszázalékos növekedés Hargita megyében közel 78 ezer nyugdíjast érint, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőkön azonban nem sokat segít.

Iszlai Katalin

2017. július 05., 12:222017. július 05., 12:22

A hónap elején a nyugdíjak összegének növekedése mellett további módosítások is érvénybe léptek. A Szociáldemokrata Párt (PSD) által kidolgozott kormányprogram szerint

2020-ban a nyugdíjpont értéke 60 százalékkal lesz nagyobb, mint 2016-ban volt.

Hirdetés

Eszerint először idén januárban emelték a nyugdíjpont értékét 5,25 százalékkal, majd július elsején a nyugdíjpont a 871 lejes értékhez képest (2016) ezer lejre nőtt. A kormányprogram szerint 2018. július 1-jétől a nyugdíjpont 1100 lej lesz, 2019-ben 1264 lej, 2020-ban pedig 1400 lej. 2021. január 1-jén a nyugdíjpont értéke az átlagfizetés 45 százalékával lesz egyenlő, ami 1775 lejt jelent. A nyugdíjpont júliusi növekedéséről egyébként a 2017-ből származó 2-es számú sürgősségi kormányrendelet rendelkezik.

A nyugdíjpont értékének növekedését Liviu Dragnea, a PSD elnöke július elsején egy Facebook-bejegyzésben erősítette meg.

Idézet
Betartjuk, amit ígértünk! Mától ezer lejre nő a nyugdíjpont értéke. Ennek értelmében a nyugdíjasok ettől a hónaptól nagyobb nyugdíjt kapnak!

– írta szombaton a közösségi oldalon Dragnea.

A Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetője, Bán Katalin megkeresésünkre elmondta, minden társadalombiztosítási nyugdíjat élvező személy részesül a nyugdíjpont értékének növelésében, ez

Hargita megyében 74 ezer állami nyugdíjast és 3700 mezőgazdasági nyugdíjban részesülő személyt jelent. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a kormány korábbi intézkedése szerint

márciustól a legkisebb nyugdíj értéke 400 lejről 520 lejre növekedett.

A jogszabályok által garantált legkisebb nyugdíjat azok a személyek kapják, akiknek nyugdíjuk rendkívül alacsony lenne, ugyanis nagyon kevés ledolgozott munkaévvel rendelkeznek.

„Vannak például olyan személyek, akiknek 4–5 ledolgozott munkaévük van, és valamilyen egészségügyi probléma miatt I-es, II-es vagy III-as fokozatú rokkanttá váltak. Esetükben a ledolgozott 4–5 év alapján számítják ki a nyugdíjat, ami esetenként 50 lej is lehet. Romániában azonban 50 lejes nyugdíj nincsen, így ezt az összeget állami juttatásokkal felemelik a jogszabályok által garantált összegre, márciusig 400 lejre, jelenleg pedig 520 lejre. Itt kell kitérni arra, hogy ezeket a nyugdíjakat a nyugdíjpont növekedése nagyon kevés esetben érinti, ugyanis a legtöbben a nyugdíjpont emelésével sem érik el az 520 lejes garantált nyugdíj összegét. Hargita megyében a korábbi 400 lejes legkisebb nyugdíjérték 8-8,5 ezer személyt érintett, a jelenlegi 520 lejes összegnek köszönhetően azonban ez a szám 12 ezerre emelkedett. Ezek közül lehetnek olyan személyek is, akiknek a nyugdíjpontemeléssel átbillen a nyugdíjuk az 520 lejen, ők a pontszám alapján kiszámolt összeget kapják kézhez. Az a kijelentés tehát kissé sarkított, hogy az országban és Hargita megyében minden nyugdíjas élvezi a nyugdíjpont értékének emelésének jótékony hatását, mert vannak olyan speciális esetek, akik ezt nem fogják érezni” – magyarázta Bán Katalin.

A megyei nyugdíjpénztár vezetője hozzátette, mivel minden esetben az adott hónapra utalják ki a pénzösszegeket,

a jogosultak már júliusban a megnövekedett nyugdíjpont alapján kapják kézhez nyugdíjukat.

Akik folyószámlát nyitottak azokban a bankokban, amelyekkel az országos nyugdíjbiztosítónak szerződése van, valamivel hamarabb kapják meg a nyugdíjt, mint azok, akikhez postai úton jut el az összeg. A kormány által alkalmazott módosítások továbbá nemcsak a nyugdíj emelkedésére vannak hatással, az I-es rokkantsági fokozatú nyugdíjasok kísérőit megillető juttatás értéke is nőtt, 734 lejről 800 lejre.

Emellett még egy kedvező hírrel szolgált a nyugdíjasoknak a kormány: egy, a kabinet pénteki ülésén elfogadott határozat szerint

azok, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket (a B listán szereplő készítményeket) július elsejétől,

függetlenül attól, hogy a nyugdíjon kívül van-e vagy nincs más jövedelmük.

korábban írtuk

Életbe lépett a 90 százalékos gyógyszertámogatási program
Életbe lépett a 90 százalékos gyógyszertámogatási program

Életbe lépett az a program, amelynek értelmében azok a nyugdíjasok, akiknek a havi nyugdíja nem haladja meg a 900 lejt, 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki gyógyszereiket, függetlenül attól, hogy a nyugdíjon kívül van-e vagy nincs más jövedelmük.

Korábban csak azok a nyugdíjasok részesülhettek a 90 százalékos árkedvezményben, akiknek kizárólag nyugdíjból származott a jövedelme, és az nem haladta meg a 700 lejt. A kormányhatározat ugyanakkor egyszerűsíti az ilyenkor esedékes jövedelembevallás módját is: eddig az érintettnek a nyugdíjszelvény mellett egy saját felelősségre aláírt nyilatkozatot is be kellett nyújtania a háziorvosnak arról, hogy a nyugdíjon kívül nincs jövedelme.

Ettől a hónaptól azonban utóbbira nem lesz szükség. A kormány közleménye szerint ezt az intézkedést az indokolta, hogy sok esetben bár a nyugdíjasok benyújtották a kért nyilatkozatot, az adóhatóság nyilvántartásában az szerepelt, hogy más jövedelemre is szert tettek a nyugdíjon kívül. A legtöbbször csekély összegekről volt szó – például betéti kamat –, amelyekről az illetőnek nem is volt tudomása, a törvény szerint azonban ilyen esetekben vissza kellett fizetnie az 50% és 90%-os kedvezmény közötti különbözetet.

Idézet
Az intézkedésnek azonban árnyoldalai is vannak

– mutatott rá Soós Szabó Klára csíkszeredai háziorvos, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke. Mint mondta, az országos egészségbiztosítási pénztár és az egészségügyi minisztérium négy kategóriára osztja a különböző készítmények után járó támogatást: az A-listán szerepelő gyógyszerek 90 százalékos támogatottságot élveznek, a B-listásak 50 százalékost, a C-listásak 100 százalékost, a tavaly létrehozott D-listás készítmények pedig 20 százalékost.

A július elsejétől érvénybe lépett módosítás szerint a 900 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők a B listán szereplő gyógyszereket 50 helyett 90 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki, ehhez a kedvező változáshoz azonban más, kevésbé kedvező intézkedés is társult a családorvos szerint.

Idézet
Huncutság van a dologban, ugyanis a legnépszerűbb, leggyakrabban felírt B listás gyógyszereket áttették a D listára. Ilyen például az agyi vérkeringés szabályozására felírt Betaserc, vagy a vénás elégtelenségre felírt, érvédő hatású Detralex. Nagyon sok vénás keringési zavarral diagnosztizált beteg van, erre pedig ez az egyedüli ártámogatott készítmény a piacon

– emelte ki a háziorvos. Hozzátette, ezek a gyakran felírt készítmények tehát átkerültek a D listára, ami azt jelenti, hogy 50 százalék helyett – vagy a módosítás szerint a jogosultak 90 százalék helyett – 20 százalékos árkedvezménnyel válthatják ki ezeket.

Gyakorlatilag a betegek zsebében nem fog érződni semmilyen különbség.

„Azt is jó tudni, hogy az egészségbiztosítási pénztár nem a gyógyszertárak polcain megnevezett árak bizonyos százalékát téríti meg, hanem az általa megszabott ár 90, 50, 100 vagy 20 százalékát. Ezért van az, hogy sokszor meglepődnek a betegek, amikor százszázalékos támogatottságú gyógyszerek esetében is fizetniük kell a gyógyszertárakban. Erről soha nem beszélnek, nem magyarázzák el az embereknek, hogy nem a gyógyszerész vagy az orvos csapja be őket, mint ahogy azt sokan gondolják hasonló helyzetekben, hanem a biztosítópénztár által megszabott ár és a gyógyszertárakban szereplő árak közötti különbözetet kell a betegnek kifizetnie” – tudtuk meg a háziorvostól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés