
Fotó: Józsa Jenő
Szerdán hajnalban életét vesztette egy korondi fiatalember. Túl nagy sebességgel hajtott, Farkaslaka és Korond között egy kanyarban lesodródott az úttestről és felborult. Három utas megsérült, a sofőr elhunyt.
2010. december 01., 12:312010. december 01., 12:31
2011. január 06., 17:132011. január 06., 17:13
December 1-jén hajnali 4 óra 20 perckor a 23 éves F. H. A. három utastársával Korond irányából Székelyudvarhely fele tartott. A Kalonda tetőn lefele jövet egy kanyarban elvesztette uralmát autója felett, lesodródott az úttestről és felborult. A három utas túlélte a balesetet, de F. H. A. súlyos fejsérüléseket szenvedett és elhunyt. Ioja Viorel, az udvarhelyi rendőrség közlekedésrendészeti osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, a túl nagy sebesség miatt következett be a tragikus kimenetelű baleset. „Az autóvezető egy jobboldali kanyarban sodródott ki, átment az út bal oldalára, ahonnan lesodródott az úttestről.” Mihály Zoltán, a mentőszolgálat ügyeletes orvosa elmondta, hogy „5 óra 40 perckor vették át a sérülteket, két személynél hasi, mellkasi és koponyasérüléseket észleltek, a harmadiknál pedig kisebb sérüléseket diagnosztizáltak. Mindhárom személy általános állapota jó volt.”- tudtuk az ügyeletes orvostól.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.
szóljon hozzá!