
Hatvanéves hajfonási tapasztalattal készít kontyot Góga Rózsika néni. Barátnője „minőségi ellenőr”
Fotó: Balázs Katalin
Másként élték meg a sok kéz a hajba is jó szólást péntek este Alfaluban. Az Aranyfűsű nevű rendezvényen a Szabad Székely Egyesület adott alkalmat, hogy díszes fonatukat a lányok bemutassák, vagy akár helyben hajukat befonassák, és ezzel kecsegtessék a férfiakat, bűvöljék a zsűrit.
2017. június 12., 16:062017. június 12., 16:06
Nagy a valószínűsége, hogy a mindenkori táncmulatságok középpontjában a szép, hajadon leányok álltak, körülöttük forgott a világ ilyenkor, a közösség ekkor vehette szemügyre őket igazán. Nem csak a legények, hanem azok családja, a leendő anyósok, akik menyecskét kerestek, illetve anyák, akik óvták lányaikat az esetleges veszélyektől. Nem csoda tehát, hogy a lányok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lehető legjobb benyomást keltsék, ezt pedig ápolt hajuk díszes befonásával érzékeltethették a legjobban – fogalmazott Gál Levente, a Szabad Székely Egyesület alelnöke. E hagyomány élni kíván, igazolta a nagyszámú érdeklődő.
Három kategóriában lehetett megmérettetni ez alkalommal:
Az ítészek a közeli települések néptánccsoportjaiból kerültek ki, voltak újfalvi, csomafalvi, szárhegyi és ditrói hozzáértők.
Balázs Barna örömmel beszélt a gyergyószéki, sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai vendégekről, valamint a díszvendégekről: az eszenyői 8o esztendős Góga Rózsika néniről – aki, amióta menyecske,
– és barátnéjáról, a csutakfalvi 83 éves Dimi Rozáliáról. Ők ketten sokéves tudásukkal az egész este folyamán fonták kontyba a lányok haját. Mellettük voltak olyanok, akik kevesebb tapasztalattal művelték a szépítés ezen módját, de olyanok is, akiknek alkotásait a mindennapokban is láthatjuk, mesterei a hajkreációknak.
Elismerésben nem volt hiány, díjak és különdíjak leltek gazdára, mégis a legnagyobb elismerés és biztatás Gál Leventétől érkezett. „Mint férfi, azt gondolom, hogy a legszebb lányokat a táncházban és a templomban látja az ember. Meg merném kockáztatni, hogy nap mind nap félreinformálnak bennünket a női szépséget illetően.
Miután a lányok befonták hajukat, szó szerint táncba vitették magukat. A társszervező Al-Falusi Kaláka Egyesület segédletével kicsiknek és nagyoknak szólt a hagyományos hajviselethez illő népzene.
Az Aranyfűsű nyertesei:
Kicsiknél: fonatért kapott első díjat Gál Dorottya (Alfalu), különdíjas lett Bajkó Anna (Csíkszereda). A fonók első díjasa Kis Gabriella, különdíjas Kis Bálint.
Nagyoknál: fonatával első díjat érdemelt Csibi Ágota (Ditró), Szabó Barbara (Csíkszereda) pedig különdíjat. A legeredményesebb fonók Szőcs Nikoletta (Ditró) első díj, és Ferenczi Zsuzsanna (Ditró) különdíj.
Különdíjjal jutalmazta az Al-Falusi Kaláka Egyesület Kis Gabriellát, Kis Bálintot és a Csíkszeredai Gyermekek Háza Serketáncosait.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
szóljon hozzá!