
Az idős emberek is örvendenek a Mikulás-csomagnak
Fotó: Munkás Szent József Plébánia
Gyergyószentmiklós felszegi részére korábban érkezett az ajándékozó püspök. Vasárnap a Munkás Szent József plébánián 110 gyerek kapott Mikulás-csomagot, majd a fehér szakállas a Szent Erzsébet Öregotthont látogatta meg 157 ajándékkal.
2017. december 07., 12:512017. december 07., 12:51
Édesség és gyümölcs volt minden csomagban, támogatók, cégek és a hívek jóvoltából – számolt be Korom Imre plébános, az ötletgazda. Elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben több vállalkozót is megszólított az ügy pártolását kérve, és
Sőt, a körút során folytatott beszélgetések hosszú távú támogatásra is felcsillantották a reményt. Az egyik szentmiklósi vállalkozó ígért támogatást, aminek már tudja is a helyét Korom Imre.
A vasárnapi Mikulás-járáskor is nagy volt az öröm. „Ilyen élményben mostanig nem volt részem: a várakozás, ami a gyerekek szemében csillogott, majd az idősek hálája, hogy meglátogattuk, szóba álltunk velük, sokat jelent nekem” – fogalmazott Korom Imre. Mint mondta, minden otthonlakónak személyesen adták át a csomagot, és
Nem feledkeznek meg továbbra sem róluk – ígérte, a Mikulás-járás kapcsán pedig kijelentette: idéntől Felszegben egy hagyomány vette kezdetét. Lehet, az Angyal is tiszteletét teszi legalább a legkisebb hívek körében. Karácsonyig rorátékra várják a felszegieket, hétfőn, szerdán és pénteken a Munkás Szent József templomban, kedden, csütörtökön és szombaton a Szent Erzsébet Öregotthon kápolnájában 6.30-tól kezdődik a hajnali mise.
A szerdai gyermekroráté végén, bár a miséről lekésve, de megérkezett Mikulás a gyergyószentmiklósi Szent István templomba.
Hajnalban templomban járt a Mikulás
Fotó: Balázs Katalin
A legkisebbeknek hozott ajándékcsomagot, a gyerekeknek, akiknek „a lelke és tenyere olyan tiszta, hogy bele lehetne helyezni a világot” – fogalmazott a fehér szakállas, megjegyezve: „én ajándékot adok, ti örömöt hoztok.” A felnőttek sem távoztak „üres kézzel” a hajnali szentmiséről. Sajgó Balázs lelkipásztor az ajándékozás reggelén javasolta, érdemes ajándékozáskor megnézni, mire van szüksége a másiknak. A legjobb, ha magunkat adjuk. Az adakozást ő kezdte, jókívánsággal: „Adjon nyitott szemet és szívet az Úr Szent Miklós püspök ünnepén!”
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!