Hadüzenet a patakparti szemetelésnek – Nagytakarítás Kézdiszéken Pr-cikk

•  Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Lemhényi fiatalok javaslatára első lépésben tizenegy közigazgatási egységben kezdeményeznek összehangolt takarítási akciót Háromszéken, a Feketeügy felső szakaszán és mellékágain. A május 29-ei, kézdiszéki akció logisztikai és anyagi hátterét a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és partnerei, a felelősségátvállalási szervezetek (OIREP) biztosítják. Ambrus Józsefet, a hulladékgazdálkodási egyesület igazgatóját kérdeztük, hogy miért tartják fontosnak, hogy ilyen típusú eseményeket támogassanak.

Támogatói tartalom

2021. május 25., 09:392021. május 25., 09:39

– Mindig örömmel olvasom, hogyha valamelyik településen összefog a közösség és összeszedik a szemetet, rendbe teszik környezetüket. Ha jól belegondolunk, nem is kellene ez hír legyen, hanem a mindennapok velejárója. Itt még nem tartunk, de úgy érzem, hogy

egyre többen vannak, akiknek ez nemcsak fontos, hanem tenni is hajlandóak érte.

Ez a kézdiszéki akció attól is izgalmas, hogy a lemhényi fiatalok kerestek meg, szervezzünk összehangolt takarítást, hiszen nem elég, ha csak náluk szedik össze a szemetet, ezt meg kellene tenni végig a folyó mentén, fel egészen a forrásig, végigmenve a mellékágakon is. Nem lesz könnyű menet, hiszen 700 önkéntest kell mozgósítani, de megelégedéssel tölt el, hogy mindenütt nyitottak voltak a kezdeményezésre. Ugyanakkor hiszem, hogy minél többen vesznek részt az ilyen szemétgyűjtésben, annál kevesebben lesznek azok, akik a folyópartra hordják a szemetet. És bízom benne, hogy tiszta környezetben a szemetelők sem szívesen szórják szét nem használt dolgaikat.

– Milyen településeken lesz takarítás?

– Tíz Kovászna megyei és egy Hargita megyei közigazgatási egység vesz részt a programban: Felsőháromszékről Kézdivásárhely, Csernáton, Torja, Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola, Bereck, illetve Kászon község a szomszédos megyéből. Együttesen a Feketeügy 33 kilométeres, kézdiszéki partszakaszát, valamint 153 kilométeren a 12 mellékágat takarítják ki. A Feketeügy alsó ágát, az Olt torkolatáig ősszel fogják megtisztítani.

Ambrus József •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Ambrus József

Fotó: Kocsis B. János

– Mivel járul hozzá az egyesület?

– Mi biztosítjuk a zsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényeket, valamint konténereket viszünk oda, ahova szükséges. A Tega RT., a GospCom Kft., ECO Bihor segítségével

minden összegyűjtött szemetet a lécfalvi lerakóba viszünk.

Itt jegyezném meg azt, hogy mindhárom cég, mint már annyiszor az évek során, első hívásra felajánlották segítségüket és biztosítják a szükséges logisztikát. A Hargita megyei szakaszon összegyűjtött szemetet az Eco-Csík szállítja majd el. 

– Fogadnak-e még önkénteseket?

– Természetesen mindenkit szívesen látnak a szervezők, hiszen egy ilyen akcióban minden dolgos kézre szükség van. Jelentkezni a a következő telefonszámokon lehet: 0752 764 238 (Lukács Botond), 0758 331484 (Erős Rudolf). Csatlakozzanak, és ami a legfontosabb, őrizzük meg együtt a tiszta környezetet, legyen Zöld Háromszék!

(X-fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés