
A felnőttek játszótéri kalákája hamarosan folytatódik
Fotó: Lovász Rita
A gyergyószentmiklósi lakótelepi játszótér felújításáért augusztusban szervezett gyűjtés eredménye átütő sikerként is értékelhető: a szükséges pénz több mint négyszerese gyűlt össze.
2018. szeptember 16., 13:372018. szeptember 16., 13:37
Augusztus közepén arról számoltunk be, hogy a gyergyószentmiklósi Bucsin lakónegyedben egy anyuka megelégelte nézni a játszótér törött elemeit, arra biztatta a szülőket, pótolják a hiányzó csúszdát. 280 lejt akart összegyűjteni, ezzel szemben csütörtökön közölte a közösségi oldalon: 1160 lej gyűlt össze.

Gyergyószentmiklós többször bizonyította: ha tettre kész ember áll az élre, sokan felsorakoznak mellé. Nem történt ez másképp egy lakótelepi játszótér felújításáért szervezett gyűjtés kapcsán sem.
Hamarosan képeket is küldött: apukák, gyermekeik segédletével tették rendbe a hinta meggyengült részeit, majd lefestették a faelemeket. A bejegyzésben így fogalmazott a kezdeményező, Lovász Rita Szende: „Ma sor került az egyik hinta tartószerkezetének megerősítésére, a hinták, lipinkák és a pad egyszeri lekenésére szomszédok hatékony közreműködésével.”
Közli azt is, hogy a játszótér-javítási alap további 20 lejjel gyarapodott a kaláka napján. Folytatás következik.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!