
Költözés sok papírmunkával. Pénz van a távoli munkavállalás ösztönzésére, de körülményes a támogatásigénylés
Fotó: Mihály Csaba
A sok adminisztratív teendő miatt kétséges a munkaerő áramlását serkentő, nemrég indult országos lakbértámogatási program sikere. Noha a juttatás értéke jelentős, Hargita megyében még senki nem igényelte.
2017. június 27., 15:582017. június 27., 15:58
Három hete, június 6-a óta igényelhető az a támogatás, amelyet a munkavállalás érdekében ötven kilométert meghaladó távolságra elköltöző regisztrált állástalanok kaphatnak az Első lakbér programban. A támogatás fedezi a lakhatási költségek – albérlet és rezsi – 75 százalékát, de nem lehet több havi 900 lejnél. Az igénylés azonban sok papírmunkával jár,
Jóllehet, a projekt sikeréről csak indulása után fél évvel lehet majd biztosat mondani, Tiberiu Pănescu kételkedik abban, hogy a támogatásnak köszönhetően számottevően csökkennének a munkaerőpiaci problémák. A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatójának elmondása szerint a szükséges dokumentumok listája nagyon hosszú, és kategóriánként is több irat beszerzését írja elő. Ezek egy részét – számos igazolást és nyilatkozatot – a támogatás folyósítása idején
az ügynökséghez. Noha a juttatás már három hete igényelhető, sem a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél, sem az intézmény területi kirendeltségeinél nem kérelmezte még senki, a potenciális jogosultak csak érdeklődtek.
Tiberiu Pănescu azt is elmondta, hogy az esetleges visszaélések megelőzése érdekében kötelezni fogják a kérelmezőket, alkalmazóikat, valamint a bérelt lakások főbérlőit a pénzügyek bankon keresztüli lebonyolítására, hogy ellenőrizhetők legyenek a tranzakciók.
Felmerült ugyanakkor, hogy a jogosultak számára problémás lesz a támogatásigénylés a bérelt lakás rezsiköltségeire, mivel a számlák a lakástulajdonos nevére érkeznek. Ez azonban Pănescu szerint nem jelent majd problémát, amennyiben a lakásbérleti szerződésben részletesen kitérnek arra is, hogy a bérlőnek milyen kötelezettségei vannak a rezsiköltségeket illetően.
Visszamenőleg is igényelhető
Az Első lakbér programmal a bejelentett lakhelyüktől távol munkát vállaló állástalanoknak biztosít lakbértámogatást az állam. A maximum 900 lej értékű juttatást igénylés alapján havonta folyósítják, legfeljebb három évig. A juttatást azok kaphatják meg, akik bejelentett lakhelyüktől több mint ötven kilométerre elköltöznek azért, hogy munkát vállaljanak, és legalább tizenkét hónapra alkalmazásba állnak. A szabályozás értelmében a támogatásra jogosultaknak a munkavállalás időpontjától számított hatvan napon belül kell benyújtaniuk az igénylést a munkaerő-elhelyező ügynökség legközelebbi kirendeltségén. A juttatást azok is kérhetik, akik január óta – a vonatkozó törvény érvénybe lépése és a jogszabály alkalmazási módszertanának június 6-ai megjelenése közötti időszakban – már munkába álltak. Ők visszamenőleg is megkapják a támogatást az év eleje óta eltelt időszakra, ha a június 6-ától számított hatvan napon belül benyújtják igénylésüket az ügynökséghez.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
szóljon hozzá!