
Ilyen szatyrokat osztanak
Fotó: UFF
Bevásárlószatyrokkal ajándékozzák meg szombaton a vásárlókat Székelyudvarhelyen az Udvarhelyi Fiatal Fórum és az ALT Technologies vállalat által kezdeményezett Színezd újra! program diákjai. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a tudatos vásárlás fontosságára.
2017. november 10., 19:162017. november 10., 19:16
2017. november 10., 19:172017. november 10., 19:17
Ennek első lépése lehet, hogy kevesebb csomagolóanyagot használunk, és vásárláskor hordunk magunknál szatyrot, így nem kell azt újra és újra megvásárolni. A programra összesen kilenc udvarhelyszéki csapat, azaz kétszázkét diák nevezett be, ők azok, akik
A környezettudatos vásárlást népszerűsítő program szeptemberben kezdődött, azóta meríthetnek ötletet az udvarhelyiek a Városi Könyvtár falán elhelyezett molinóról, ahol tíz tanács olvasható a zöldebb mindennapokhoz. A program a figyelemfelkeltő akciókon túl tudatos, zöld vásárlásra és életre buzdító kisfilmek elkészítéséről is szól, valamint a részt vevő kilenc osztály az iskolája, osztálya környezettudatosabbá tételét is vállalta.
Itt kaphat szatyrot szombaton
Merkúr áruházak, Szuper üzletek, Kolibri üzletek, Harmopan üzletek, Csibész üzletek, Vidéki Pékség, Rózsa ABC, Kelly ABC, Petry üzlet, Margaréta ABC, Csepkő ABC és a városi piac.
„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
A téli ünnepi időszakra időzített pirotechnikai ellenőrzőakció részeként a rendőrség eddig közel 53 tonna pirotechnikai cikket foglalt le, 540 büntetőeljárást kezdeményezett és 606 személy ellen indított nyomozást.
2025 meghatározó év Románia és az erdélyi magyar közösség számára: új politikai helyzet alakult ki, miközben Európát háború és gazdasági bizonytalanság terheli. Magyarországon választások közelegnek – a belpolitikai viták Erdélyben is érzékelhetők.
szóljon hozzá!