
Fotó: Kristó Róbert
A gyerekeket is helyezzék át egy másik iskolába a tanítójukkal együtt, akit jövő tanévtől leépítenek – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet egy iskola harmadikos diákjainak szülei fogalmaztak a Maros Megyei Tanfelügyelőségnek címezve.
2011. március 30., 14:292011. március 30., 14:29
2011. március 30., 17:052011. március 30., 17:05
A Budai negyedbeli Dacia Gimnázium I. D step by step osztályának szülői bizottsága tavaly nyílt levélben fordult Maros megye főtanfelügyelőjéhez, Dumitru Mateihoz. A tanügyi leépítések során ugyanis az osztály mindkét címzetes tanítónőjét elvesztette volna. Az érintett szülők úgy gondolták, hogy ez a döntés teljesen figyelmen kívül hagyná a gyermekek érdekeit, akiknek ebben a korban biztonságra és folytonosságra van szükségük, nem pedig tanítócserére. Azóta az osztály egyik pedagógusa visszakerült a helyére, az idén azonban az iskola III. E osztályos diákjainak szülei fordultak a tanfelügyelőséghez kérésükkel.
A döntést a pontszámok igazolják
A Dacia Gimnáziumba a volt 14-es számú tanintézet tanulóit is beleolvasztották, 2010-ben pedig az itt működő step by step osztályokat – pénzhiányra és a diákok alacsony létszámára hivatkozva – felszámolták, ugyanakkor néhány tanítót leépítettek. Jövő tanévtől pedig még két magyar tanítótól „szabadulnának meg”, ugyanis helyet kell biztosítani két címzetes pedagógusnak, akik gyereknevelési szabadságukról térnek vissza az iskolába. A döntést az elmúlt tanévben összegyűjtött pontszámok alapján hozta meg a vezetőség, így a legkevesebb ponttal rendelkezőknek kell távozniuk. A szülők azért sem értik a döntést, mert tudtuk szerint az egyik leépítésre váró tanítónő az elmúlt években a legnagyobb pontszámot gyűjtötte össze, a másik pedig már szinte tizenöt éve az iskola pedagógusa, és a pontszámok alapján ő sem az utolsó helyen állt a „ranglistán”.
A szülők áthelyeztetnék gyerekeiket
A felháborodott szülők most nyílt levélben kérik a tanfelügyelőségtől, hogy gyerekeiket is helyezzék át egy másik iskolába tanítójukkal együtt. A szülők ugyanakkor nem értik, hogy miért csupán a magyar tagozaton tanító pedagógusoknak kell távozniuk a tanintézetből? – derül ki a Székelyhon.ro szerkesztőségébe eljuttatott levélből. „Mi, a kérés kezdeményezői nem szeretnénk többé összetűzésbe kerülni az igazgatónővel, akivel már számos konfliktusunk volt a step by step osztályok felszámolása miatt. Ezek a konfliktusok, amelyek az elmúlt három évet jellemezték, maradandó nyomokat hagytak úgy a gyerekeinkben, mint bennünk, szülőkben is. Nem sorolnánk fel az említett eseteket, azonban határozott döntésre jutottunk: azt szeretnénk, hogy gyerekeinket is áthelyezzék egy szomszédos iskolába, ahol ugyanazzal a tanítónővel tanulhatnának tovább, akivel elkezdték, és ahol a tanintézet vezetősége is tiszteletben tartja őket” – áll a szülők által megfogalmazott kérésben.
A csere segítene
Megkeresésünkre Bálint Katalin, a Dacia Gimnázium aligazgatója elmondta: a gyerekek érdekeit szem előtt tartva próbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre. „Cserével meg lehetne oldani azt, hogy még egy évig itt tanítson a régi tanítónő, illetve a pedagógus, aki pedig idekerülne menjen át helyette a másik iskolába – azonban ebbe mindkét tanítónak bele kell egyeznie” – tette az aligazgató. Azt, hogy melyik tanintézetbe kerülnének a leépített tanítók csupán április végén derül ki. Akárcsak az, hogy sikerül-e megoldani a cserét a két tanító között.
Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.
Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.
Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
szóljon hozzá!