
Kovászna megye prefektusa kezességet vállal, hogy a begyűjtött beteg lovak után legkésőbb harminc nap múlva fizet a kormány. Fontos a járvány felszámolása, annak ellenére is, hogy sok gazdaságban egyetlen pénzkereseti forrás a ló.
2010. május 10., 14:202010. május 10., 14:20
Fotó: illusztráció
Nemrég Kovászna megyében is elrendelte a fehérvérűségben szenvedő lovak kényszerlevágását a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság. A megyei főállatorvos, Sikó Barabási Sándor elmondta, a betegség fertőző, a fertőzött állatokat pedig május végéig kell bejelenteni, ellenkező esetben a gazdát megbírságolják.
Az állatorvos ugyanakkor felhívta a gazdák figyelmét, a fertőzött vér által terjed a kór, a különböző rovarok terjesztik, és fennáll a veszély, hogy a település területén megfertőzik az egészséges állományt is. Sajnos a vágóhídra küldött lovak utáni kárpótlás kifizetésével komoly gondok adódtak az elmúlt években, és a negatív tapasztalatok miatt a gazdák nem hisznek a kormány intézkedéseiben.
György Ervin elmondta: a megyében 140–150 beteg ló van még, ezeket legkésőbb május 19-ig kell begyűjteni. Az emberek ragaszkodnak az állatokhoz, egyesek azt mondják – vélhetően teljes joggal –, hogy egyetlen forrásuk, amellyel dolgozhatnak, pénzt kereshetnek.
Ilyen körülmények között nehéz velük vitát nyitni arról, hogy milyen fontos lenne ennek a veszélyes járványnak a felszámolása, és az is meglehetősen hidegen hagyja őket, hogy az Európai Unió szigorúan monitorizálja a folyamatot – állapította meg György Ervin. A lovak utáni kárpótlást az állategészségügyi igazgatóság folyósítja az érintetteknek, a begyűjtött lovakat pedig a vágóhídra küldik.
Kilenc évvel a megépítése után idén feltelik a lécfalvi hulladéklerakó egyes cellája. A másik két cellát egybeépítik, és egy újat is létrehoznak – utóbbi kivitelezéséhez korszerű technológiát fognak használni.
Bár a pillanatnyi időjárás nem ezt mutatja, beköszöntött a tavasz, ami sétálásra csábíthat bennünket. Aki ezt kutya társaságában szeretné megtenni, és nincs ilyen háziállata, annak a szépmezői kutyamenhely nyílt nap szervezésével siet a segítségére.
A nyugalmazott tanár, úzvölgyi veterán 101. életévében hunyt el. Boér Imrét a református egyház szertartása szerint helyezik örök nyugalomra április 12-én a baróti temetőben.
Jogszabályi változásokhoz és a gazdasági helyzethez igazodva folytatja az intézményrendszerének átalakítását a megyei önkormányzat. A csütörtöki ülésen a létszámkeret csökkentésről és szervezeti felépítésekről határoztak.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.