Gyökereink Belső-Ázsiában találhatók

Veress Dávid és Kiszely István

Genetikai vizsgálatokkal mutatták ki, hogy a magyarságnak semmi köze sincs a finnekhez, legközelebbi rokonaink a türk vagy török népek, ugyanakkor érdekes módon jelenleg a magyarság genetikailag sokkal magyarabb, mint a honfoglalás idején – jelentette ki a professzor. Kifejtette: a magyarságot a szkítáktól a kunokig számoljuk. Ezek a népek több hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe. A székelyek a hunok maradékainak a leszármazottai.

Árpád népének Attila örökébe való bevonulásával tévhiteket oszlatott szét Kiszely, a többi között rámutatott arra, hogy a magyarságot a besenyők nem támadták hátba, Álmost pedig nem áldozták fel, hanem öregségben hunyt el, mielőtt a magyarok a Kárpát-medencébe érkeztek. „A finnugor elmélettel az osztrákok igyekeztek megszüntetni a magyarság tartását, büszkeségét” – hangsúlyozta az előadó. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a török hódoltság idején a magyar gazdaság virágzott. A tragédia az osztrák elnyomással kezdődött, akik elkezdték az agymosást, ami nyomaiban még mindig érződik. A Habsburgok el akarták venni múltunkat, kultúránkat.

Őseink táplálkozási szokásaival kapcsolatban megjegyezte, hogy a magyarság a levesek népe, a fűszereket orvosságként is használták, ezért tették a levesekbe, pörköltekbe. A magyar konyha hasonlatos a pusztai népek ételkultúrájához. „Magyar étel csak magyar alapanyagokból készíthető” – nyomatékosította Kiszely. Megemlítette, hogy számos állat- és növényfajtát hoztunk magunkkal, a többi között a vezérlovakat (akhal-teke), a mangalica ősét, a tincses kecskét, a parlagi tyúkot, a hagymát, a paprika egy fajtáját és számos fűszert. „A megtalált hun receptek között van a gulyás, pörkölt, töltött káposzta” – hangoztatta a magyarság őstörténetével foglalkozó professzor.

Kiszely István 1932-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányokat végzett a pannonhalmi katolikus teológián, az ELTE természettudományi Karának biológia-földrajz szakán, áthallgatott a Bölcsészettudományi Kar kínai szakára, és doktori címet szerzett talajhidrológia témában. 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt, de érdeklődése hangsúlyosan a magyar őstörténet felé fordul.