Csütörtökön kora reggel Segesváron a vasúti sinek mellett egy fiatalember holttestére bukkantak. Miután sikerült megállapítani személyazonosságát, a feleségét akarták értesíteni, akkor derült ki – ő is halott.
2010. március 27., 17:132010. március 27., 17:13
2010. április 07., 15:202010. április 07., 15:20
A rendőrségi és ügyészségi vizsgálat egy családi tragédia szálait göngyölítette fel az azóta eltelt két nap alatt. A 30 éves Cristian Câmpeanu és a 20 éves Daniela Costin három évvel korábban házasodott össze, s rögtön az esküvő után Görögországba mentek dolgozni. Az asszony ezelőtt három héttel tért haza, a férj pedig március 20-án, öt nappal a végzetes éjszakai történések előtt.
Szerdán este még együtt vacsoráztak a nő édesanyjával, utána kettesben maradtak. Az éjszaka folyamán történt a véres tragédia. A nő anyja később elmondta – lánya marasztalta, hogy töltse náluk az éjszakát, ám ő hazament. Most úgy gonolja, hogy húszéves lányának már akkor rossz előérzete volt.
Szóváltás, veszekedés – gyilkosság
Amit az ügyészségnek mostanig sikerült kiderítenie: az éjszaka folyamán a házaspár – minden bizonnyal féltékenységi jeleneteket követően, erre engednek következtetni a környezetükben élők elmondásai – összeveszett, s a veszekedés addig fajult, hogy a férj megölte a feleséget. Ezután elmenekült, de még előtte magához vette a családi ékszereket. Előbb a Dános községhez tartozó Bese faluba, a szüleihez ment. Az ékszereket elrejtette egy szekérbe – ott találta meg később a rendőrség –, de a szülőket nem merte felkölteni. Visszatért Segesvárra, s hajnalban egy vonat alá vetette magát. Holttestét reggel fél hatkor találták meg. Három órával később bukkantak a fiatal nő holttestére, amikor értesíteni akarták a férj öngyilkosságáról.
Elborzasztó látvány
A rendőröknek és ügyészeknek rettenetes látványban volt részük, amikor a fiatalasszonyra rábukkantak a feldúlt lakásban. Amint Dan Oltean megyei főügyész elmondotta, a nyomozati anyagból sikerült összeállítani a gyilkosság „filmjét”: a férj 31 alkalommal csapott le az asszonyra egy kalapáccsal. Ekkor a kalapácsnak letörött a feje. Erre egy kést vett elő, s azzal szúrta mellbe többször is az asszonyt. „Összesen 31 ütés- és szúrásnyomot számoltunk össze a mellkason és hetet a fejen” – mondta az igazságügyi orvosatni intézet vezetője, dr. Hecser László.
Lett volna esélye
Ha valaki korábban rátalál az áldozatra, lett volna esélye a túlélésre – állítja Hecser doktor. Az áldozat sérülései közül ugyanis egy sem volt halálos. A halált a sebek miatti kivérzés okozta. Elméletileg tehát – ha az agressziv férj nem menekül, hanem mentőket hív, talán mindketten élhetnének. Talán...
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.
Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.
szóljon hozzá!