Gyermekkínzás miatt vettek őrizetbe egy nőt Szilágysomlyón

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Gyermekkínzás és gyermekpornográfia gyanújával vettek őrizetbe egy nőt Szilágysomlyón.

MTI

2018. augusztus 29., 13:412018. augusztus 29., 13:41

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT) szerdai közleménye szerint a 48 éves nőre a gyermekvédelmi hatóság bízta rá beteg testvére 8 és 14 éves gyermekeinek a nevelését, de

különös kegyetlenséggel bánt velük, és pornográf jelenetekben való szereplésre is kényszerítette őket.

A közlemény szerint a gyanúsított egyebek között arra kényszerítette a nyolcéves kisfiút, hogy húsz órán keresztül térdeljen étlen-szomjan előrenyújtott kézzel, és azzal fokozta a kínzást, hogy ezt bekötött szájjal, téli, kinti öltözetben, egy befűtött kályha mellett kellett tennie.

A kínzási és pornográf jelenetekről a kisfiú 14 éves testvérének kellett felvételeket készítenie.

Az ügyészség a kedden tartott házkutatás során lefoglalta a felvételeket, amelyeket a gyanúsított és tettestársa később másokkal is megosztott.

Az ügyészség szerint az embertelen és különösen kegyetlen büntetések súlyosan veszélyeztették a kiskorú fizikai, intellektuális és morális fejlődését.

A 48 éves nőt 19 éves tettestársa jelentette fel. Az ügyészség a nő előzetes letartóztatását kezdeményezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában

Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene

Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene
2026. október 14., szerda

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval

Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval
2026. október 14., szerda

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve
2026. október 14., szerda

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet
2026. október 14., szerda

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte

Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók

A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók
2026. október 14., szerda

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban
Hirdetés