
Fotó: Balázs Katalin
A Gyergyói-medencéből az autóbusszal, vonattal, illetve személygépkocsival útnak induló hívek mellett három másik csapat is útra kelt, hogy pünkösdkor Csíksomlyón találkozzanak. Ők a gyalogosok, lovasok és kerékpárosok.
2012. május 24., 17:522012. május 24., 17:52
2012. május 24., 18:042012. május 24., 18:04
Alfaluból 150 gyalogos indult
A Gyergyói-medence gyalogosan induló zarándokai, a Mária Úton érkezők, valamint több, az ország különböző részéből jövő hívő fogadta csütörtökön reggel 7.30-kor a papi áldást, és indult hármas sorban Alfaluból Csomafalva irányába. Két szekérrel vitték utánuk a csomagokat az első, karcfalvi szállásig.
Balázs József festőművész, a gyalogos zarándokok alfalvi vezetője elmondta, 1567-ben indultak Alfaluból az első „zarándokok”, azért, hogy megvédjék a csíksomlyói Szűzanyát, a római katolikus vallásukat a protestáns hittérítőkkel szemben. A férfiaknak vér nélkül sikerült győzniük, míg a nők és gyerekek a templomban imádkoztak. A győzelmet Mária csodájának tekintette István pap, megígérte, minden évben hálaként felvezeti Gyergyó és Felcsík népét az ősi kegyhelyre. Azóta van a búcsú pünkösdkor, azóta járnak – a kommunizmus kényszermegszakítását kivéve – búcsúra az alfalviak.
1993 óta gyalogosan járják újra a búcsút, évente egyre többen csatlakoznak a helybéliekhez.
A zarándok magáért, családjáért, a magyarságért és a kereszténységért imádkozik útja során – fogalmazott Csizmadia István, aki Budapestről közel 1000 kilométert tett már meg az általa vezetett Mária utas csapatával. Velük együtt 150 személy indult Alfaluból, s szokás szerint idén is Csíkkarcfalván van szálláshelyük biztosítva. Hazaérkezésükre hétfőn az esti órákban lehet számítani.
Lóháton a huszárok
Csütörtökön reggel kilenc órakor indultak útnak a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárai és civil zarándoktársaik Németországból, Magyarországról és erdélyi településekről. Tizenkilenc lovat nyergeltek fel, szekéren szállítják a csomagokat utánuk. Parászka Géza vezetőként elmondta, elkeseríti, hogy a helyi huszárok közül mindössze öten tartanak velük, ellenben Csíksomlyón csatlakoznak hozzájuk a kiskunsági, balatonfelvidéki huszárok.
A tervezett útvonal alapján Alfalu, Szenéte irányába indultak, át a Csíkmagasán érik el Csíkszenttamást, Jenőfalvát és Karcfalvát, a szálláshelyet. A következő napon a Kődre kell feljutni, onnan Göröcsfalvát, majd Csíkrákost érintik. A vasúti átkelést követően toronyiránt haladnak Borzsovától Csíksomlyóig. Hazafelé vasárnap reggel indulnak, Karcfalvára. Hétfőn Hevedert ejtik útba, a Feketerez alacsonyabb lankáin lovagolva közelítik meg Visszafolyón keresztül Gyergyószentmiklóst hétfő estére.
Kerékpáros zarándokok
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztályának szervezésében kerékpáros csapat indul Gyergyószentmiklósról a csíksomlyói búcsúra. Az érdeklődők szombaton reggel 6 órakor a város Tekerőpatak felőli végénél, a Mol benzinkútnál találkoznak, az országúton haladnak Csíkszeredáig, így szívesen látják azokat is, akik a közbeeső településeken csatlakoznának. Gereőffy Ferenc túravezető felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy mindenki rendelkezzen fényvisszaverő mellénnyel, lámpával és esőköpennyel, megfelelően felszerelt kerékpárral. A biciklis csapat a Gyergyó-táblánál találkozik a térségből más járművel érkezőkkel, együtt hallgatják meg az ünnepi szentmisét, majd szervezetten indulnak haza is. Hazaérkezésük 21–22 órára várható.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!