Vízszünet Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Szünetel a vízszolgáltatás Gyergyószentmiklóson a fővezetéken történt meghibásodás miatt.

Balázs Katalin

2016. augusztus 23., 11:352016. augusztus 23., 11:35

2016. augusztus 23., 15:242016. augusztus 23., 15:24

Az önkormányzati közlemény szerint „a víz- és csatornahálózat kiépítésével dolgozó Arcons meghibásodást okozott a fővezetéken, emiatt nincs víz. A hiba elhárításán az éjszaka is dolgoztak, várhatóan kedd délelőtt megoldódik a probléma, és ismét lesz víz.”

A reggel nyolc órakor küldött közleményt követően újabb részleteket tudtunk meg. A gond a vízháznál keletkezett, a meghibásodott alkatrész úton van. Délre remélték a megérkezését, majd az üzembe helyezést követően elkezdődhet a nyomásszabályozó tartályok feltöltése.

Ez még nem jelenti azt, hogy rögtön vizük lesz a lakóknak, hiszen a nyomáskiegyenlítéses, szabadeséses rendszer fel kell, hogy teljen. Ennek tudható be az is, hogy bár a vízház a város felső felén található, legtovább az alszegi részen van víz és ott is „adják meg” leghamarabb.

Az önkormányzat sajtószóvivője közölte, a vízszolgáltató Go Rt. emberei dolgoznak a csanódi gát üzembe helyezésén is, hogy a tartályok feltöltése mihamarabb megtörténhessen.

FRISSÍTÉS

Az Arcons munkálatai során meghibásodott fővezetéken, a vízháznál kedd délelőtt megtörtént a javítás. A munkálatokat a Go Rt. felügyelte.

Elindult a nyomásszabályozó tartályok feltöltése is, a gyorsabb rendszer-újratöltésért a csanódi gátat is üzembe helyezték. Fokozatosan újraindul a vízszolgáltatás. A város alszegi része fog először vízhez jutni (szabadeséssel előbb az alsó városrész telik fel), innen lépésről-lépésre újratelik a hálózat a felszegi rész irányába is).

A megszokott nyomás várhatóan szerdára áll helyre. A szolgáltató képviselői arra kérik a lakosságot, hogy gazdaságosan használjanak vizet, az öntözést, nagyobb vízhasználattal járó munkálatokat halasszák szerdára, ezzel segítve azt, hogy a rendszerben minél gyorsabb legyen az újratöltődés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés