Tartós a patthelyzet Szárhegyen, amióta a hat RMDSZ-es és a hat EMNP-MPP-tanácsos került szembe egymással. A csütörtöki ülésen is határozatképtelenné vált a testület. A község választott képviselői már ott elakadtak az egyetértésben, hogy az ülés sorosnak vagy rendkívülinek tekinthető. Vitatkoztak egy darabig, aztán ajtót zártak. Nem ez az első eset, hogy dolguk végezetlenül, paprikás hangulatban hagyják el a tanácstermet.
2015. június 20., 21:322015. június 20., 21:32
Több hónapja tolódó határozattervezeteket kellett volna véleményezni a csütörtöki ülésen. De a testület működési szabályzatát is jó lett volna újra megvitatni, hisz legutóbb ilyet elfogadni 2009-ben sikerült Szárhegyen. A koros dokumentum tartalmáról is megoszlottak a vélemények, így nem sikerült dűlőre jutni a tekintetben, hogy mi a „rendes ülés”. Csak az, amelyet a hónap utolsó csütörtökén tartanak, vagy az is, amit e név alatt hív össze a polgármester.
Szintén várat még magára egy döntéshozó testületi tag mandátumának igazolása. Polgár Csaba legutóbb is a „kispadról” várta, hogy elfogadják a tényt: a testületből távozó Petki Zoltánt ő követi az RMDSZ-listán, a rászavazók akarata az, hogy tanácsos legyen. Hogy miért nem lehet? Az ellenzék frakcióvezetője szerint ez a demokrácia.
„A gyűlés napja a hónap utolsó csütörtökje. Mi ragaszkodunk hozzá. Ez elvi kérdés” – jelentette ki Kolcsár András, az EMNP-MPP-frakció vezetője. Ezzel magyarázta, hogy nem szavazták meg a találkozó soros minőségét. Arra is választ kértünk, miért nem akarják, hogy az új tanácsos tisztségbe léphessen. „Tíz éve nem sikerült olyan egyensúlyt teremteni a tanácsban, hogy bár három hónapig megmutassuk, mi az a demokrácia. Ez a demokrácia, így néz ki a többpártrendszer, amíg hatan-hatan vagyunk a két frakcióban. De ha felvesszük a hetediket, akkor az RMDSZ-esek mindent, amit ők akarnak, elfogadnak” – szögezte le. Azt viszont tényként fogadta el, hogy így sem egyik, sem másik frakciónak a tervezetei nem tudnak egykönnyen valóra válni. Az ellenzéknek például az elmúlt három év alatt a huszonhétből egyetlen kezdeményezését sikerült elfogadtatni, kiviteleztetni. „Azt is rosszul” – jegyezte meg Kolcsár.
Mi lenne a módja annak, hogy ebből a helyzetből előrelépjen a testület? – kérdeztük az ellenzéki vezetőt. „Az RMDSZ-esek menjenek haza!” – hangzott a válasz.
„Menjenek haza ők! Kolcsár Andrásra a választáskor hatszázan, rám kilencszázan szavaztak. Várja ki a sorát! Mi az, hogy menjünk haza?” – nyilatkozta Gábor László polgármester, aki szerint a folyamatos cirkusz mögött egy ember akarata húzódik meg: a Kolcsár Andrásé, aki 2012-es ígéretét akarja végrehajtani, őt „kicsinálni”. Szárhegy első embere elmondta, a számos feljelentés és ellenkezések miatt nem tud előrehaladni a község, hónapokig húzódik egy-egy határozat elfogadása. Ha egyáltalán sikerül megszavazni.
Míg az egyik fél a sok feljelentést, alaptalan vádaskodást nehezményezi, a másik a hatósági kivizsgálások jogosságát emlegeti. Mindkét fél dokumentumokat ad a sajtónak igaza alátámasztásaként, bár tudják, ez nem hozza helyre a megbomlott békességet.
Mi lehet a megoldás ebben a helyzetben, amikor a 6–6 arányú testület időnként képtelen döntéseket hozni, amikor kevesebb, mint egy év van hátra a választásokig, és nem lehet kiírni előrehozott választást? – kérdeztük Kolcsár Andrást, aki egyébként jogász végzettségű, a község jegyzője volt. „Ha az RMDSZ-frakció tagjai beadnák lemondásukat, feloszlana a testület. A további döntéseket egyedül a polgármester hozná meg, testület nélkül, a választásokig.”
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!