A Monturist Kft. társtulajdonosai Budapesten tartottak közgyűlést, a felek a stratégiai irányvonalakról, illetve a szükséges fejlesztésekről egyeztettek. Egyhangú döntést hoztak Virág Zsolt ügyvezető megbízatásának megszüntetéséről. Az ügyvezetői feladatkört ezentúl Pál Levente látja el.
2015. szeptember 29., 22:382015. szeptember 29., 22:38
2015. szeptember 30., 10:352015. szeptember 30., 10:35
Szeptember elején az V. kerület küldöttsége látogatást tett Gyergyószentmiklóson, majd ezt követően – a tavaszi közgyűléseken megegyezettek értelmében – szeptember 28-án közgyűlés keretében tanácskoztak a Monturist Kft. társtulajdonosai. A közgyűlés Budapesten zajlott mindhárom társtulajdonos részvételével: a tárgyalóasztalnál mind Budapest V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzata, mind pedig a gyergyószentmiklósi önkormányzat küldöttsége és a Go Rt. is képviseltette magát.
„A Gyilkostó üdülőtelep fellendítésére létrehozott közös cég kapcsán napirendre került az új Zonális Rendezési Terv elkészítése. A felek a stratégiai irányvonalakról egyeztettek, valamint a közeljövőben szükséges fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseket vitatták meg. Ezeknek megvalósítását a társtulajdonosok az ügyvezetéssel együttműködésben valósítanák meg, annak érdekében, hogy a Gyilkos-tó és környéke rendezettebbé váljon, és megközelítse a mai idegenforgalmi igényeket, elvárásokat” – foglalta össze a történteket Madaras Szidónia, a városháza sajtószóvivője.
„A közgyűlésen a társtulajdonosok egyhangú döntést hoztak Virág Zsolt ügyvezető megbízatásának megszűnéséről és tisztségből való visszahívásáról. Következésképpen a közgyűlési határozat cégbírósági bejegyzését követően a cég ügyvezetői feladatkörét, a társtulajdonosok májusi közgyűlési határozata értelmében Pál Levente látja majd el” – áll a gyergyószentmiklósi önkormányzat közleményében.
Pál Levente a cégbírósági bejegyzést követően foglalja el a Monturist Kft. ügyvezetői tisztségét. Őt telefonon értük el kedden délután, mivel a gyergyói küldöttség még úton volt hazafelé. „A cégbírósági bejegyzését követően a két fő tulajdonos fél felkérésére elsőként az anyagi helyzetről készítek kimutatást, melyből pontos képet kapnak a cég jelenlegi állásáról. A cég vagyonának számbavételét követően pedig egy üzleti tervet fogok készíteni figyelembe véve a város most készülő Zonális Rendezési Tervét” – részletezte az új ügyvezető.
Egyelőre nem kaptunk arra vonatkozó információt, hogy milyen indokok állnak Virág Zsolt tisztségének megszüntetése mögött, és hogyan született meg a döntés, ám az érintett még ennél is kevesebbet tudott megkeresésünkkor. Virág Zsoltot szintén kedd délután telefonon kérdeztük, hogy mi a véleménye a tisztségéből való felmentésről. „Nem voltam jelen a közgyűlésen. Most hallom. Bízom benne, hogy megkapom a közgyűlésről a határozatot, miután megnéztem mi van benne, majd azután tudok ezzel kapcsolatosan beszélni. Egyébként az utóbbi időben havonta kétszer is kirúgtak” – mondta Virág Zsolt.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!