Vezetőkké nevelik a fiatalokat

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Kárpát-medencei Magyar Örmény Ifjúsági vezetőképző tábort szerveztek Gyergyószentmiklóson. A nemzetközi ifjúsági táborban a fiatalok elméleti felkészítőkön vettek részt, és a vezetés gyakorlati oldalát is megismerhették.

Baricz-Tamás Imola

2016. augusztus 10., 15:252016. augusztus 10., 15:25

Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület és az Örmény Katolikus Plébánia közös szervezésében augusztus 5–10. között fogadták a Magyarországról és Erdély örménymagyarok által lakott településeiről jött táborozókat. A fiatalok Budapestről, Csíkszeredából, Maroshévízről és Marosvásárhelyről érkeztek.

„Az alapelképzelés az, hogy azokban a régiókban, ahol örmények laknak, ne csak az örmény fiatalokat fejlesszük, hanem az egész régió fiatalságát, mert azáltal a régió is fejlődik, és ha az fejlődik minden egyes ott lakónak jobb” – mondta Kulcsár László szervező. Továbbá a tábor céljáról elmondta, „fontos, hogy a fiatalokkal foglalkozzunk, mert ők viszik tovább a stafétát. Ha hibás genetikai kódot adunk át nekik, azt ők hibásan fogják tovább vinni. Ha most vádolunk valakit, hogy valami nem jó, az azt jelenti, hogy az előttünk levők valamit nem csináltak helyesen. Ahhoz, hogy mi ezt el tudjuk kerülni, a helyes utat kell mutatnunk. Nagyon sok negatív dolog éri a fiatalokat, ezt próbáljuk kiegyensúlyozni. Az egyén szentesíti a helyet, ami benned van, az a legfontosabb, ha valamit szeretettel, odaadással csinálsz az a legjobb dolog. Ha kényszerítve, muszájból, megélhetésből, az már nem lesz olyan jó”.

„Pozitív példát mutatunk be – elméletben és gyakorlatban –, sikeres vezetők és vállalkozásaik révén. A csapat többek között a helyi húsfeldolgozót illetve a csomafalvi csokigyárat is meglátogatta” – ismertette Kulcsár László.

A második alkalommal szervezett tábort a Bethlen Gábor Alap és Hargita Megye Tanácsa támogatta, és célja, hogy a fiatalok az itt tanultakat, tapasztaltakat otthoni közösségeikben kamatoztassák. A közösségépítés, a közösségek közötti – ifjúsági szinten eddig nem létező – kommunikáció megteremtése, közös cselekvési stratégiák kidolgozása és ez által a Kárpát-medencei örmény-magyar fiatalság összefogása. Szeptemberben folytatódik a táborozás, akkor a pályaválasztásra fektetik a hangsúlyt és a Gyergyói-medence fiataljait szólítják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn

Lángra kapott egy mikrobusz motorja pénteken délután a 12-es országút marosfői szakaszán, három embernek kellett kimenekülnie a járműből – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn
Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn
2026. július 03., péntek

Mikrobusz gyulladt ki Marosfőn

Hirdetés
2026. július 03., péntek

A városháza és a kórház több mint ötven munkatársa öltött székely népviseletet Gyergyószentmiklóson

A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Municípiumi Kórház idén először együtt ünnepelte a Székely Népviselet Napját. A város főterén álltak össze egy közös fotóra.

A városháza és a kórház több mint ötven munkatársa öltött székely népviseletet Gyergyószentmiklóson
2026. július 02., csütörtök

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson

Több helyszínen is közműfejlesztési munkálat és úthelyreállítás zajlik Gyergyószentmiklóson, ezért az autósok az elkövetkező napokban is több útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítsanak.

Munkálatok miatt több ponton is útlezárások vannak Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek

Megnyílt a jelentkezés az 5. Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő programra: július 27-ig várják a gyergyószéki civil szervezeteket, amelyek közösségi projektjeikhez keresnek támogatást.

Fuss NEKI! Gyergyó: július 27-ig jelentkezhetnek a civilek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére

Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.

Egyhangú támogatással választották újra Barti Tihamért a Gyergyó Területi RMDSZ élére
2026. június 30., kedd

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között

Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Teherautóval ütközött egy személyautó Maroshévíz és Borszék között
2026. június 30., kedd

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson

Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.

Közeleg a tömegközlekedés újraindítása Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét

A Monturist Kft. közgyűlésének összehívására szólítják fel az ügyvezetőt – határozott hétfőn a gyergyószentmiklósi önkormányzat. Most azonban bírósági végrehajtóval kézbesítik a döntést.

Végrehajtó útján szólítják fel a Monturist ügyvezetőjét
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

A megszokottnál egy héttel később kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. Június 27-én, szombaton délutántól éjfélig egymást követik a programok.

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson
2026. június 25., csütörtök

Múzeumok éjszakája Gyergyószentmiklóson

2026. június 25., csütörtök

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson

Javuló közlekedésbiztonságot és közbiztonságot várnak Gyergyószentmiklóson egy új fejlesztéstől, ami a napokban indult el. Iskolák közelében intelligens gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki, jelzőlámpákat és negyvenkét térfigyelő kamerát is felszerelnek.

Intelligens jelzőlámpák és bővülő kamerarendszer Gyergyószentmiklóson
Hirdetés