
A Gyergyóditrói Kőrösi Csoma Sándor könyvtár immár harmadik alkalommal teszi utcára a tavaszváró költeményeket. Köllő Enikő könyvtáros ötlete alapján Wass Albert, Szabó Lőrinc, Várnai Zseni, Osvát Erzsébet, Áprily Lajos verseket olvasgathatnak azon ditróiak, akik fogékonyak a költészetre.
2017. március 02., 22:232017. március 02., 22:23
„Első alkalommal a Székelyföld Napok keretében függesztettünk ki verseket, aztán tavaly ősszel is megtettük. Nem várt sikere volt, és a tél beálltával néhányan hiányolták is az évszakhoz illő utcai verset. A község forgalmasabb helyeire, buszmegállóba, postára, gyógyszertárba és néhány közintézmény, üzlet ablakába tűztünk ki ezúttal verseket” – ismertette Köllő Enikő. Hozzátette, nagy öröm számára, hogy már visszajelzést is kaptak.
„Egy hölgy nagyon megörült Szabó Lőrinc versének, azt mondta, felemelő érzés, ha a napsütés és madárcsicsergés mellé néhány szép sor is társul. Egy másik hölgynek pedig Áprily Lajos Tavaszodik című verse eszébe juttatta, milyen jó volt, mikor ezt a lányának tanította” – mondta a könyvtáros, és kiemelte, hogy a Versek az utcán akcióik nagyon sok ditróiban idéztek fel kellemes történeteket, örömet szerzett sok embernek, ezért is szervezték meg újra ebben a formában a tavaszköszöntőt.
„Boldoggá tesz, hogy van rá igény, van rá befogadó közösség” – tette hozzá Köllő Enikő.
Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!