
Betörtek a gyergyószentmiklósi régi kórházba – érkezett a hír kedden reggel. Mint utóbb kiderült, ez így nem teljesen igaz, de van valóságalapja a híresztelésnek.
2015. május 13., 10:312015. május 13., 10:31
Az évek óta üresen álló és egyre elhanyagoltabb kórházépületnek keddre virradó éjszaka több ablakát is betörték ismeretlen elkövetők. Az épületbe nem jutottak be, így nem is tulajdoníthattak el semmit az ott tárolt dolgok közül, ugyanis az ablakokat belülről beszegezték, a tettesek hiába törték be az üvegeket, bennebb nem juthattak. Nem bizonyított, hogy valóban betörési kísérlet zajlott-e a régi kórháznál, vagy „csupán” vandalizmusról, rongálásról van szó, de az illetékesek, vagyis az épület tulajdonosa, a város önkormányzata az előbbi véleményen van. A rendőrségi eljárás ismeretlen tettes ellen indult el.
Nem ez lenne az első betörés, ami a régi kórház épületénél történik. Néhány hónapja az ott tárolt és a városháza szociális osztályának munkatársai által onnan osztott uniós élelmiszersegélyeket próbálták megdézsmálni. Ha most is élelmiszert keresett az elkövető, hiába jutott volna be az épületbe, nem talált volna semmi ehetőt, a segély-élelem ugyanis már régen elfogyott – tudtuk meg.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!