
Tízéves tervüket valósították meg a gránátalmások: hétfőn a nagyközönség is megtekinthette azt a reneszánsz baldachinos ágyat, mely fél évezredes úrihímzések hasonmásait mutatja be.
2014. július 01., 17:322014. július 01., 17:32
2014. július 01., 18:122014. július 01., 18:12
„A Kárpát-medence különböző pontjain megőrzött, eredeti minták alapján készült az ágyon található minden kézimunka. Ha eltekintek a Gizella királyné által 1031-ben ajándékozott magyar koronázási palásttól, akkor a legrégebbi, dátummal fennmaradt úrihímzés 1548-ban készült, ennek hasonmása az ágyon található két szuperlát” – kezdte a látvány ismertetését Kisné Portik Irén néprajzkutató hétfőn a Sándor-házi kiállításmegnyitón.
Elhangzott, a drapériák, terítők, takarók párnahuzatok mind-mind úrihímzés-mintákkal készültek. A legkésőbbi minta alapján készült a huszonöt rózsás terítő. Eredetije egy 1707-ben adományozott, Erdőszentgyörgyön megőrzött úrasztali terítő. „Mintegy fél évezredet ugrottunk vissza az időben, amikor azt a célt tűztük ki, hogy a varrótű egyetlen fegyverével ellenállunk az elmúlásnak” – fogalmazott Kisné Portik Irén a varróasszonyok szorgalmát méltatva, és hangot adva fájdalmának is, hogy egyesek közülük eltávoztak, félbehagyott csipke jelzi: alkotóját elszólította a Teremtő. A Művészeti Népiskola diákjaiból remél utánpótlást a néprajzkutató, mert mint mondta, szándékukban áll az úrihímzés-kiállítást újabb darabokkal gazdagítani.
A kiállításmegnyitón Mezei János polgármester büszkén számolt be arról, hogyan bővíti Gyergyószentmiklós látványosságait, viszi hírnevét a Gránátalma Egyesület. Beszédében további támogatást ígért, hozzátéve, alig várja, újabb kéréssel forduljanak hozzájuk a gránátalmások, hogy szűk a terem, bővítésre vár a tárlat.
A megvalósításhoz az önkéntesek munkája mellett egy pályázat is hozzájárult. Mint elhangzott, az ügy főtámogatója Magyarország Külügyminisztériuma. A jelen lévő képviselő, Farkas Balázs konzul elmondta: „Nagy örömmel támogatjuk, mert nagyra értékeljük az önök munkáját. Tisztában vagyok, hogy ez egy óriási munka, mint ahogy a tudás továbbadása, a kultúra megismertetése is fontos feladat.”
Egyébként a Magyar Külügyminisztériumtól megnyert pályázat része volt a baldachinos ágy elkészítése és bemutatása mellett egy átfogó terepmunka, melynek során megőrzött úrihímzéseket sikerült dokumentálni. Ezek, valamint a már meglévő munkák – összesen közel száz minta – kerültek egy közös kataszterbe, mely nemsokára bárki számára elérhető lesz a világhálón.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!