Új tulajdonosa van az „ötösi” sípályának

Nehéz szívvel hoztuk meg a döntést, de be kellett látnunk, saját erőnkből nem tudunk életet lehelni a sípályába – mondta Málnási Béla, Töhi bácsi, hírül adva, hogy befektetőnek adták el az „ötösi” pályát. Az új tulajdonos 4-5 éven belül indítaná újra a létesítményt.

Gergely Imre

2013. január 23., 18:312013. január 23., 18:31

2013. január 24., 19:382013. január 24., 19:38

Gyergyószentmiklós közelében, az ötös kilométernél évek óta kihasználatlanul áll a hegyoldal, a sípályaként ismert területen rég síztek utoljára. Úgy tűnik, néhány évet még várni kell arra, hogy ismét benépesüljön a hely a téli sportág szerelmeseivel, de mostmár megvan rá az esély, hogy ez megtörténjen.

A Gyergyói Sportegylet, ismertebb nevén a síegylet decemberi közgyűlésén eldöntötte, befektetőt keres a létesítmény feltámasztására. Az első elképzelés az volt, hogy a síegylet marad a tulajdonos, a befektetőnek csak bérbe adnák a pályát hosszú időre. Ilyen feltétellel azonban nem akadt olyan személy, aki pénzt költött volna a létesítmény felszerelésére, modernizálására – mondta a síegylet vezetője, Málnási Béla, azaz Töhi bácsi. Így nem volt más választás, mint eladni a területet, annak, aki vállalta, hogy a gyergyói sízők élvezhetik a pálya előnyeit.

Töhi bácsi ismertette: az új tulajdonos a Fundamenta Kft. Az adásvételnél megállapodtak abban, hogy a síegylet 15 sportolója 15 éven át ingyen sízhet a pályán. A legfontosabb azonban, hogy a gyergyószentmiklósiak, akik közül sokaknak szívügye a pálya, hiszen a 35 év során sokat tettek a létesítményért, ismét „hazai terepen” sportolhatnak. A vételárból befolyt összegből természetesen a sportot és egyéb gyergyószentmiklósi közösségi célokat támogatnak majd.

Új gazda, tervek

Sándor Pongrác vállalkozó, a Fundamenta Kft. vezetője a Gyergyói Hírlapnak elmondta: „A szerződés megkötve, az ellenérték kifizetve, s most kezdődik a tervezés, hogy újra sípálya lehessen az ötös kilométernél”.

A 170 000 lejes vételárban, mint megtudtuk, benne van a terület, valamint a síház is, amely az új gazda szerint, bontásra kell kerüljön a pálya átalakítása, elindítása során. Sándor Pongrác elmondta, a vásárlásra leginkább családja ösztönözte, felesége, gyermekei e téli sportnak hódolnak. Kialakítását, üzemeltetését nem saját feje szerint szeretné véghezvinni, szakembereket kér fel a tervezési munkára, javaslatokat gyűjt a felszerelésekre.

A környékbeli sípályákhoz képest ez a terület olyan előnnyel rendelkezik, hogy villanyáram-ellátás van, ami majd az üzemeltetési költségeket fogja csökkenteni egy áramfejlesztő fogyasztásához képest.

Öt év alatt kivitelezik a terveket, a korszerű, felvonós pályához meglesznek a szükséges felszerelések, kialakítanak tavakat is, amelyek víztározóként majd a hóágyúk működtetését teszik lehetővé.

A Fundamenta tulajdonába került 6,2 hektáros területen 1,5 kilométer hosszúságú pálya alakítható ki az „egyenesben”, de „oldalágakat” is ki lehet építeni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés