
Fotó: Gergely Imre
A turizmus nem működhet úgy, hogy csak ülünk, és várjuk, hogy megérkezzenek, és a pénzüket nálunk költsék el a vendégek – vezette fel Mezei János polgármester a Gyergyószentmiklós stand bemutatását. A város a hétvégén a budapesti Hungexpo, majd pedig a bukaresti Romexpo turisztikai vásáron is képviselteti magát, ismertetve a helyi látnivalókat, látogatóvonzó kínálatot.
2012. február 29., 10:502012. február 29., 10:50
2012. március 08., 18:272012. március 08., 18:27
Először vesz részt Gyergyószentmiklós saját standdal nemzetközi turisztikai vásárokon, először mutatja meg a vendégfogadás, az itt szerezhető élmények kínálatát ilyen környezetben. A hétvégén sorra kerülő Hungexpóra, majd a március 15–18. között esedékes romániai turisztikai vásárra készülve saját kiállító sarkot, standot készítettek. Mezei János szerint olyan megjelenést terveztek, amely ezernyi stand közül is felkelti a látogatók figyelmét. Egy sziklán, két lábon álló medve ragadja meg a tekintetet a Gyilkos-tó vízéből kiálló fatörzs-csonkok között. A medve amellett, hogy önmagában is figyelemfelkeltő látvány, város környékének egyedi turistacsalogató kínálatára is utal.
Gyergyószentmiklós: Erdély kaland-fővárosa
A környék természeti adottságai elsősorban a kalandokat keresők számára tehetik vonzóvá Gyergyószentmiklóst – véli a polgármester és a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Iroda munkatársai. Egyelőre kevéssé ismert, de már évek óta létezik a medveles, mint idegenforgalmi látványosság. Egy speciálisan kiépített les közelébe szoktatott medvék szinte óramű pontossággal érkeznek, csaknem felkínálkozva a turisták fényképezőgépeinek.
A medvenéző csak egy a programok közül, amivel a vendégeket várja a város. A kiállításokra készített szórólapokon lovas túrázási, barlangászati, sziklamászási, hegyi biciklizési, sítúrázási és természethez közeli kikapcsolódási lehetőségekre hívják fel a reménybeli vendégek figyelmét. Az önkormányzat a „Gyergyószentmiklós: Erdély kaland-fővárosa” szlogennel rukkolt elő, amihez egy egyelőre négynapos, de bővíthető programsort is összeállítottak. A város – a polgármester és a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Iroda munkatársai szerint – a kiállításokon való megjelenéssel felkerül a világ idegenforgalmi térképére, és vonzó utazási célponttá válik.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!