A csütörtöki kutatások sem vezettek eredményre, továbbra sem találják a Fogarasi-havasokban eltűnt gyergyói testvérpárt – tájékoztatnak a hegyimentők.
2016. november 17., 18:332016. november 17., 18:33
2016. november 17., 18:392016. november 17., 18:39
Mint arról már beszámoltunk, a gyergyószentmiklósi testvérpár, B. G. és B. Á. még szombaton indult az ország legmagasabb hegycsúcsa, a Moldoveanu meghódítására, azóta nem érkezett hír róluk. Amint azt Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetője megkeresésünkre elmondta, csütörtökön is több csapat kutatta az eltűnt férfiak nyomát, eredménytelenül.
Egy nappal korábban a helikopteres keresők nyomokat láttak ugyan, amelyeket emberek hagyhattak, de kiderült, nem a gyergyói testvérek nyomára bukkantak.
Sajtóinformációk szerint a nagy hó, a kedvezőtlen időjárás és lavinaveszély ellenére eljutottak ahhoz a menedékhelyhez a Viștea Mică nevű csúcs közelében, ahol remélték, meghúzták magukat a keresett személyek. Sajnos, ott sem találták meg őket. Az eltűnt férfiakat, családjuk: két, illetve három gyermek várja haza.
Különleges közösségi eseményt tartanak május 17-én, szombaton Gyergyószentmiklóson, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a súlyos betegséggel küzdő, négyéves Molnár Ilonának és családjának.
Immár 18. alkalommal szervezik meg a Gyergyóvidéki Ifjúsági Néptánctalálkozót Gyergyóremeteén. Május 11-én, vasárnap népzenétől lesz hangos a Balás Gábor Művelődési ház és környéke.
Folytatódik a gyergyócsomafalvi közúti infrastruktúra-fejlesztés: javában zajlik a Loki turisztikai övezethez vezető községi út modernizálása. A határidő augusztus, de várhatóan hamarabb lezárul a beruházás.
Mi történik, ha hibázunk? Hogyan kerülhetjük el a bajt? Mit tegyünk, ha mégis gyanúsítással, vagy rendőri intézkedéssel találkozunk? – ilyen kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődő fiatalok pénteken Dr. Budai István gyergyószentmiklósi előadásán.
Rendhagyó irodalomórára hívják az érdeklődőket szombaton a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba.
Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.
Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.
Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.
Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.
szóljon hozzá!