Több testnevelésórára lenne szükségük az iskolásoknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint ötszáz középiskolást mentettek fel tornából Hargita megyében. A megkérdezett sporttanfelügyelő és testnevelés szakos tanárok is egyetértenek abban, hogy jóval több mozgásra és tornaórára lenne szükségük a diákoknak.

Molnár Rajmond

2016. március 11., 10:542016. március 11., 10:54

Hargita megyében a 2015–16-os tanév első felében 1086 diák kapott felmentést testnevelésóra alól, ez a szám az iskolások 2,8 százalékát teszi ki. A felmentettek aránya az elemiben a legkisebb, ott a gyerekek 1,1 százaléka nem vett részt testnevelésórákon. Az általános iskolák tanulóinak 3,3 százaléka, a középiskolás diákok 4,8 százaléka volt felmentve – tudtuk meg a tanfelügyelőség összesítéséből. Az idei számadatok nem sokat változtak az egy évvel ezelőttihez képest, ugyanis akkor a diákok 2,6 százaléka kapott felmentést különböző egészségügyi okok miatt.

Elemiben kevés, középiskolában több

Az előző félévi adatokból kiderült az is, hogy az elemi iskolákban igencsak hasonló a városon és vidéken felmentett tanulók száma, mindkét közegben a kisdiákok 1,1 százalékát mentették fel, ami városon 80, vidéken 98 gyereket jelent. Az általános iskolákban már más a helyzet, ott a városi tanulók 2,4 százaléka (135 tanuló) kapott felmentést, vidékiek közül pedig 3,9 százalékot (263 tanulót) mentettek fel. Középiskolában a városon tanulók 4,8 százaléka (465 diák) volt felmentett, a vidéken tanulóknak pedig 4,2 százaléka (45 diák) kapott felmentést az előző félévben.

Izsák-Székely Lóránt testnevelés szakos tanfelügyelő szerint a felmentettekre vonatkozó 2,8 százalékos arány elfogadhatónak számít, még el is marad az ország egyes térségeinek átlagához képest. A szaktanfelügyelő kifejtette, a jelenlegi kerettanterv szerint elemiben és általános iskolában is jobbára csak heti két testnevelésórájuk van a tanulóknak, középiskolákban ez a szám viszont egyre csökken. „Az egy testnevelésóra nagyon kevés a gyerekeknek. Véleményem szerint a heti három óra lenne az ideális” – fogalmazott a szaktanfelügyelő.

Probléma a kevés mozgás

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tucatnyi diák kapott felmentést az előző félévben – tudtuk meg Balla Szabolcs testnevelés szakos tanártól. Hozzátette, ez a szám átlagosnak számít, szerinte a legnagyobb probléma, hogy kevés a testnevelésórák száma. Mint kifejtette, tapasztalatai alapján vannak olyan ritka esetek is, amikor egy tanuló csak azért szerez felmentést, mert nincs kedve mozogni. „Egy-egy fiatal nincs tisztában azzal, hogy mekkora problémát okoz magának, ha nem mozog. Nem fogja fel, hogy 15-16 éves korban, ha korlátozza a testmozgását, az mennyiben kihat a későbbiekben az egészségére is” – hangsúlyozta Balla.

„Hála istennek nálunk nincsenek komolyabb felmentettek” – mondta érdeklődésünkre Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója, aki egyben testnevelés szakos tanár is. Kiemelte, abban az esetben, ha egy diákot időszakos sérülés miatt fel kell menteni, akkor is bevonják a tornaórák alatt folyó gyakorlatokba. „Úgy oldjuk meg, hogy ha például a keze fáj, akkor csak lábgyakorlatokat végeztetünk vele” – fejtette ki. Elmondása szerint minden napra kellene egy tornaóra. „Nagyon szeretném, ha ezt bevezetné a tanügyminisztérium. De úgy néz ki, nálunk inkább visszavennének a testnevelés órák számából, nemhogy emelnék azokat” – zárta mondandóját Gábor János.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés